Megjelent: 17 éve

Marad a 13. havi nyugdíj

Az év első napjától 6,2 százalékkal emelkedik a családi pótlék, de nő még a gyed, a gyes és a nyugdíj összege is. A kormány az évre 152 feladatot tűzött ki célul, ezek között nem szerepel a 13. havi nyugdíj eltörlése – közölte a kormányszóvivő.


Kapcsolódó témák

Másként számítják a nyugdíjat

Mi változik január elsejétől?

Adóváltozások jövőre



Január elsejétől 6,2 százalékkal emelkedik a családi pótlék összege, ami a családoknak havonta 700-900 forint többletet jelent, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelők esetében ez az összeg 1200-1300 forint havonta – közölte Danks Emese. Hozzátette: január elsejétől 7,2 százalékkal nő a gyed összege, a gyes pedig 26 830 forintra emelkedik.

A nyugdíjakról szólva Danks Emese elmondta, az év első napjától négy százalékkal emelkednek. Kérdésre válaszolva közölte, a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban nem tervez módosítást a kormány.

A kormányszóvivő szólt a kormány első féléves munkatervéről is. Mint mondta, az egyensúly, a reform és a fejlesztés áll a kormány 2007-es első félévi munkatervének középpontjában; a munkaterv, amelyet a kabinet tavalyi utolsó ülésén fogadott el, 152 feladatot tartalmaz.

A 152 feladat közül Danks Emese megemlítette a közoktatási és felsőoktatási törvény módosítását, a közszférában dolgozók jogviszonyát, a termőföldről szóló törvény módosítását, a tudományt és az innovációt, a regionális önkormányzatok és a többcélú társulások továbbfejlesztését, a szociális ellátást, illetve a kis-, illetve középvállalkozások fejlesztését.






  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek