kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Marad a Pilóta-keksz és a Balaton-szelet - nem zárja be győri üzemét a Danone

A már napok óta az interneten terjedő információkkal, s Hír Tv tájékoztatásával szemben, nem készül győri üzemének bezárására valamint az itt készülő termékek - mint a Balaton szelet, a Vaníliás karika vagy a Pilóta keksz - megszüntetésére a Danone. A Győri Keksz a Hír Tv-hez eljuttatott közleményében cáfolta ugyanis a bezárásról szóló híreket.

Győri Keksz Kft., illetve a Danone Csoport semmiféle döntést nem hozott a vállalat győri üzemének bezárásáról - közölte a cég a televíziócsatornával. Egy 2001-ben egyszer már teljesen valótlannak bizonyult e-mail ismételten megjelent az interneten, mely hamisan állítja be a Danone Csoport mindkét Magyarországon működő vállalatát és azt állítja, hogy a közkedvelt Győri Keksz termékek eltűnnek hazánkból.

Nagypál Judit a Győri Keksz Kft. Humánerőforrás Igazgatója a hvg.hu-t tájékoztatva közölte, hogy a Győri Keksz Kft. jelenleg is működik és kedvelt termékei továbbra is piacvezetők. A cég gazdaságilag értelmetlen lépést követne el, ha feladná piacvezető termékeit, azok gyártását és forgalmazását.

Az Indymédia tájékoztatása szerint pénteken a szakszervezet munkásgyűlést tart a Győri Keksznél, amely nem nyilvános, ugyanakkor a Danone azt közölte, hogy péntekre sem a Győri Keksz Kft., sem a szakszervezet nem tervezett semmiféle munkásgyűlést. A humánerőforrás igazgató és a szakszervezet képviselőinek szokásos tájékoztató megbeszélését tartották volna pénteken, ám azt már korábban elhalasztották.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek