kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Más láncok romjain építheti várát a CBA

Továbbra sem vásárolunk sokat, ezért koncentrálódhat a kereskedelmi piac: a kivonuló láncok üzleteivel erősödhetnek a talpon maradók. Kérdés, hogyan érinti ez majd a vevőket.

Három lánc, a Cora, a Profi és a Match már bejelentette, hogy kivonulnak az országból. A Corákat az Auchan venné meg. Az Auchan-Cora magyarországi egyesülése olyan nagy hullámokat vet a kereskedelmi piacon, hogy a kérelmezőknek az Európai Bizottságtól (EB) kellett engedélyt kérniük. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ehhez elküldte saját észrevételeit a bizottság számára.

A Profira és a Matchra pedig sajtóhírek szerint a legnagyobb hazai lánc pályázhat. Mi is rákérdeztünk, hogy konkrétan ezt a két láncot megvásárolná-e a CBA. A cég kommunikációs szakembere, Fodor Attila azt válaszolta erre: "konkrétumokat nem említhetek, de bizonyos üzletlánc megvásárlásáról folynak az egyeztetések". Amint olyan stádiumba kerülnek, hogy az publikus lesz, beszámolnak róla, ígérte.

Árbevételtől függ, hogy e láncok fúziójánál is az Európai Bizottság hatásköre lesz-e a döntés -– tudtuk meg a GVH-tól. Az azonban szinte biztos, hogy a CBA bármilyen felvásárlási törekvését jóvá kellene hagynia a magyar versenyhivatalnak. Ha a franchise-partnereket is hozzászámoljuk, akkor a CBA 565 milliárd forintos tavalyi árbevételével a második a ranglistán, a Tesco mögött. Ám ha csak a cégjogilag egy kézben lévő CBA Kereskedelmi Kft.-t nézzük, az már önmagában is a tizedik legnagyobb szereplő 26 milliárdos (2010-es) árbevételével. A Csemege-Match Zrt. 38, a Profi Magyarország Zrt. 21 milliárd forintos forgalmat bonyolított 2010-ben.

A GVH szerint minden olyan esetben a versenyhivatal engedélyéhez kötött az üzletek adásvétele, ami az egyesített céget évi 15 milliárdos forgalom fölé lökné. Bármelyik lánccal tárgyal a CBA Kereskedelmi Kft., e küszöbérték fölé kerül, s a piac hetedik vagy nyolcadik legnagyobb szereplőjévé válhat, és tovább erősítheti a hálózat pozícióját a Tescóhoz képest.


Ezt tervezi a CBA



A 20 éves CBA piacvezető szeretne lenni Magyarországon -– nyilatkozta nemrégiben Baldauf László elnök. Csöppet sem rendkívüli mindez, hiszen a nyugat-európai országokban ez teljesen szokványos dolog, hiszen ott a hazai láncok vannak az elsők között a kereskedelmi toplistán --– tette hozzá megkeresésünkre a kommunikációs igazgató.

Megkérdeztük, mit szól ehhez a tervhez a GVH. Azt válaszolták, önmagában nem az ad okot vizsgálatra, ha egy cég piacvezető kíván lenni, csak az, ha gyanítható, hogy esetleg visszaél erőfölényével.

A hasonló fúziós kérelmeknél a GVH az összefonódás várható hatásait vizsgálja a versenyre, az azzal járó előnyöket és hátrányokat. Így különösen azt, hogyan hat az egyesülés az érintett piacok szerkezetére, az egyes piaci szereplőkre, illetve a versenyfolyamatokra. Az engedély megadását nem tagadhatják meg, ha az összefonódás nem csökkenti jelentős mértékben a versenyt az érintett piacon. Azt írták még: a felvetett lehetséges tranzakciók hatásairól korai lenne állást foglalniuk. Csak a tranzakciók vizsgálata (bizonyítékok beszerzése és elemzése) után tudnak véleményt mondani.


Ami a vásárlót izgatja



A fogyasztók számára talán az a legfontosabb kérdés, hogyan érintheti őket, ha egy-egy lánc kivonul, és az üzleteket egy másik cég üzemelteti tovább. Ha a CBA ilyen módon bővíteni tudja hálózatát, akkor az például kiváló lehetőség lesz arra is, hogy a 3 éve beindított két bolttípusánál, a Prímánál és a Centnél gyors ütemben bővíteni tudja az üzletszámot -– mondta ezzel kapcsolatban Fodor Attila.

2009-ben Príma márkanéven prémiumkategóriás üzleteket kezdtek létesíteni, valamint CBA Cent néven diszkontokkal is megjelentek a piacon. A kommunikációs igazgató szerint ez igen jó lépés volt, hiszen a fogyasztók visszajelzései és a két új üzlettípus felfutó forgalma is ezt igazolja vissza.

Többek között ennek is köszönhető az, hogy a válság talán kevésbé viselte meg a hazai láncot, mint esetleg más üzleteket -– tette hozzá. Persze ez nem jelenti azt, hogy a CBA-nál ne lettek volna gondok a gazdasági világválság miatt, hiszen az elmúlt évben 200 franchise-partnerük volt kénytelen végleg bezárni üzletét. De közben nyíltak új üzletek is, illetve lettek új partnerek, így összességében nem változott számottevően a boltszám (jelenleg 3377 db). S ami az árbevételüket illeti, 2010-hez képest 10 milliárd forintos növekedést értek el.


Ezért van bajban a kereskedelem



Félnek vásárolni A lakossági fogyasztás már évek óta mélyponton van, a kereskedők már annak is örülhetettek, hogy a fogyasztás márciusban végre nem csökkent, hanem csak stagnált.

Különadó Emellett súlyos tízmilliárdokat kellett a nagyobb üzleteknek válságadó formájában befizetniük az államkasszába. A bolti kiskereskedelmi tevékenység különadójából 2010-ben 28,9, tavaly pedig 21,6 milliárd forint folyt be az államkasszába az adóhatóság kimutatása szerint. A különadó nemcsak a multikat sújtotta, hanem például a CBA franchise rendszerében is több tucat vállalkozást érintett. Ráadásul az idén megemelt áfa sem kedvezett a kereslet élénkülésének. És itt még nincs vége a csapásoknak.

A minimálbér jelentős emelése és az adójóváírás kivezetése miatt a béreket is ki kellett (volna) pótolniuk a cégeknek. Volt, ahol ez elmaradt, ami miatt nemrégiben a Metro és az Auchan dolgozói is hallatták a hangjukat. Jogosan. Tízezer forinttal keresnek nettó kevesebbet, mint tavaly. Tegyük hozzá: nem azért, mert az üzletek ezt a pénzt zsebre tették. Hanem azért, mert a minimálbér utáni adójóváírást, amely megszűnt, nem tudták visszapótolni. Persze létezik állami bérkompenzáció is, de a cégeknek azzal együtt is legalább 5 százalékot kell állniuk a béremelésből. (A CBA például minden dolgozójánál végrehajtotta a bérkompenzációt így egyetlen dolgozónak sem csökkent a nettó bére. Sőt, átlagban nőtt a dolgozók nettója -– mondta Fodor Attila kommunikációs igazgató. Cégénél igénybe vették az állam által biztosított bérkompenzációs támogatást.)

Utalványokból kiutálva A cafetéria is átalakult, a korábbi étkezési utalványok helyett bejött az Erzsébet-utalvány, amit első körben nem fogadhattak el a külföldi láncok, csak a hazaiak és kisboltok. Ha ez így maradt volna, szintén jelentős érvágást jelentett volna az érintetteknek. Azóta a Tesco már bekerült az elfogadóhelyek közé, és elméletileg a többiek előtt is megnyílhat ez az út.

Plázastop Amelyik lánc a kedvezőtlen körülmények ellenére is terjeszkedne, azokat pedig a plázastop fogja vissza: 2014 végéig nem lehet (csak külön minisztériumi engedéllyel) 3 ezer négyzetméter feletti üzletet építeni. Persze ha a lejtmenet miatt feladja a harcot pár üzletlánc, akkor ezen az úton is megoldható az üzletbővítés.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Három év alatt több mint ötezer teljes munkaidőben dolgozó pedagógus tűnt el a rendszerből

Három év alatt több mint ötezerrel csökkent a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma a köznevelésben – derül ki a Köznevelési Információs... Teljes cikk

Baleset történt a komáromi akkumulátorgyárban

Feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az LMP a komáromi akkumulátorgyárban vasárnap történt baleset miatt - közölte az ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel. Teljes cikk

Díjazták az építőipar "rocksztárját"

Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója vehette át az idei "Év Építőipari Személyisége" díjat. A szakember 30 éve képzi és inspirálja... Teljes cikk