Megjelent: 17 éve

Másfélezer embert rúgott ki a Gap

Ezerötszáz alkalmazottjától szabadult meg az amerikai Gap ruházati gyártó. A lépésre a három éve folyamatosan tartó forgalomcsökkenés miatt volt szükség.

A csütörtökön lezárult leépítési folyamatot a cég menedzsmentje már májusban bejelentette, de pontos számot akkor még nem ismertettek. A második pénzügyi negyedévben 1 100 dolgozót rúgott ki a cég, 400-tól pedig már hamarabb elbúcsúzott. A két részletben lezajlott elbocsátások nagyjából a teljes munkaerő 1 százalékát érintették - közli az AP.

A korábban elindított, majd később befuccsolt, az idősebb korosztályt célzó Forth & Towne láncolat kudarcával és üzleteinek bezárásával együtt mintegy kétezerre rúg az idén elbocsátottak száma.

A társaság nem közölte, hogy pontosan mekkora megtakarítást vár a létszámcsökkentéstől, a pontos számokat ugyanis a cég illetékesei is csak augusztus végén fogják megismerni.

A vállalat népszerűségének visszanyerése és forgalomcsökkenésének megállítása érdekében új vezérigazgatót is kineveztek nemrég. A Robert Fishert leváltó Glenn Murphynek eddig nem sok tapasztalata van a ruházati cikkek piacán, korábban gyógyszer-, könyv- és élelmiszerkereskedéseket vezetett.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek