Megjelent: 18 éve

Matematikusok csúcsfizetéssel

Irigyelt lehet a matematikusi szakma, ugyanis a Magyarországra készülő Morgan Stanley pénzügyi tanácsadó vállalat budapesti központjában áprilistól huszonnégy fiatal tehetséget alkalmaz a karrierjük csúcsán levő egyetemi tanárokénál jóval magasabb fizetésért. A cég képviselői úgy vélik, Budapest intellektuálisan izgalmas.

A Napi Gazdaság írása szerint a pénzügyi tanácsadó cégnek megéri idejönni, hiszen egyrészt a kiválóan képzett munkaerőhöz olcsóbban juthat hozzá, mint két meglevő kutatóközpontjában, New Yorkban és Londonban, másrészt Magyarországon olyan szellemi légkör uralkodik, amelyben érdemes dolgozni. "Budapest intellektuálisan izgalmas" - idézte Tóth Bálint professzor, a BME Matematikai Intézetének vezetője az amerikai cég múlt héten itt járt szakértőit.

A Morgan Stanley elsősorban olyan fiatal kutatókra számít, akik PhD képzésben is részt vettek; kezdetben huszonnégy kutatót alkalmaz majd 2006 áprilisában megnyíló budapesti központjában, a matematikusok mellett kisebb számban fizikusokat és közgazdászokat is. Ők nem fürödhetnek majd a tudományos elismerésekben, hiszen munkájuk a cég szellemi termékeként titkos marad: olyan matematikai modelleket dolgoznak ki, amelyek segítségével komoly pénzügyi döntéseket lehet hozni.

(jobpilot.hu)
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek