Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Maximalizálnák a költségvetési intézmények dolgozóinak éves cafetériakeretét

Egy számvevőszéki és költségvetési bizottsági módosító indítvány bruttó 200 ezer forintban maximálná a költségvetési szervek dolgozóinak éves cafetáriakeretét. Ez a kitétel a jövő évi költségvetés tervezetének indoklásában szerepelt, de a törvény szövegében nem.

images

A bizottság a 2011. évi költségvetéshez nyújtotta be azt a módosító indítványát csütörtökön, amelyben új passzussal egészítené ki a büdzsét: "a költségvetési szervek által foglalkoztatottak éves cafetéria kerete 2011. évben nem haladhatja meg a bruttó 200 000 forintot".

Indoklásuk szerint erre azért van szükség, mert biztosítani kell a költségvetési hiánycélt, valamint a különböző jogviszonyokból eredő eltérések mérséklése érdekében szükséges egy egységes - a legtöbb jogviszonytörvény maximális összegénél jelentős mértékben alacsonyabb - összegű felső határ meghatározása az éves szinten adható cafetériajuttatás keretére vonatkozóan.

A parlament jövő hétfőn dönt a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, második körös módosító indítványokról, a büdzséről pedig csütörtökön szavaz.

A büdzsé tervezetének indoklásában szerepelt eddig - a bürokráciacsökkentő tételek között -, hogy a cafetéria juttatás 2011-ben dolgozónként legfeljebb 200 ezer forint összeggel tervezhető; a passzus azonban nem volt a törvényi rendelkezések között.

Idén év elején több sajtóhír is megjelent arról, hogy egyes minisztériumok évente akár bruttó 850 ezer forint cafetériajuttatást adtak a köztisztviselőinek.

Az origo.hu internetes portál januárban azt írta: a cafetáriarendszert bevezető kormányrendelet értelmében a minisztériumok határozták meg január 5-ig, hogy 2010-ben mekkora keretösszegből választhatják ki a dolgozóik, milyen béren kívüli plusz juttatásokat szeretnének. A portál akkori összegzése szerint a földművelésügyi tárcánál 650 ezer, az önkormányzati minisztériumnál, illetve a Miniszterelnöki Hivatalnál 750 ezer forint volt ez az éves keret dolgozónként.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk