Megjelent: 16 éve

Még 1 millió bevallást vár az APEH

Nem változott tehát a korábbi tendencia, több mint egymillió ember az idén is az utolsó napokra halasztotta a bevallást. A posta is hosszabb nyitva tartással készül az utolsó napra.

Az adóhatósághoz május 17-ig 2,132 millió - tavaly ilyenkor 2,087 millió - személyi jövedelemadó bevallás érkezett - mondta Bakonyi Ágnes, az APEH sajtófőnöke.

Az szja bevallásokat május 20-án éjfélig lehet szankció nélkül beadni. Az APEH ügyfélszolgálatai kedden több helyen korábban nyitnak és este 6 óráig lesznek nyitva.

A posta is hosszabb nyitva tartással készül az adóbevallási rohamra: Budapesten, a Nyugati és a Keleti Pályaudvarnál működő posták éjfélig, a Krisztina körúti Postapalotánál pedig este 10-ig várják az ügyfeleket. A megyeszékhelyeken általában egy-egy postahely este nyolcig tart nyitva.

Az idei évtől változtak a szankciók: a magánszemélyek 200 ezer forintig, más adózók 500 ezer forintig terjedő mulasztási bírsággal sújthatók a bevallás elmulasztása, illetőleg késedelmes benyújtása esetén. Hibásan benyújtott bevallás esetén a magánszemélyekre 20 ezer forintig, más adózókra 100 ezer forintig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki az adóhatóság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk