Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Még egy hétig lehet pályázni a bérkompenzációra

Még egy hétig, május 14-ig pályázhatnak vissza nem térítendő bérkompenzációs támogatásra azok a cégek, amelyeknek gondot okoz az öt százalékos béremelés végrehajtása 2012-ben.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján arra hívja a figyelmet, hogy a pályázati adatlapot és a nyilatkozatokat a http://komp.munka.hu honlapon kell kitölteni, majd a nyomtatást, és a szükséges dokumentumok csatolását követően a pályázatot a foglalkoztató székhelye szerint illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal munkaügyi központjához lehet eljuttatni.

A Nemzeti Foglalkoztatási Alapból 21 milliárd forint áll a pályázók rendelkezésére, a kiírást március 13-án nyitották meg. Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a pályázat megnyitásakor elmondta, hogy a gazdasági tárca várakozása szerint 450-650 ezer munkavállaló juthat 2-3 százalékos bérkiegészítéshez a pályázattal.

Az államtitkár akkor jelezte azt is, hogy a pályázatok elbírálására 30 nap áll majd rendelkezésre, ami azt jelenti, hogy a munkáltatók júliusban hozzájuthatnak az igényelt kompenzáció 70 százalékához, a további 30 százalékhoz pedig szeptemberben.

A bérkompenzációt a foglalkoztatottak 75 százalékánál hajtották végre február végéig, júniusra pedig jóval 90 százalék fölé nőhet ez az arány - mondta Czomba Sándor múlt héten.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk