Megjelent: 11 éve

Még nem döntöttek a felsőoktatási keretszámokról

Még nincs döntés a jövő évi felsőoktatási keretszámokról, azok néhány héten belül kerülhetnek a kormány elé - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár kedden az MTI kérdésére, reagálva az Origón megjelent információra.

A hírportál azt írta, információi szerint a jogász- és közgazdászképzés állami támogatásának megszüntetése után ősztől már kommunikációt is csak önköltséges formában lehet majd tanulni, és a bölcsészettudományi férőhelyeket is visszanyesi a most formálódó keretszámrendelet.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: a keretszámokon dolgoznak, a javaslat készül. A kormány fog majd dönteni, és módosíthatja az elé kerülő javaslatot – jelezte. Az államtitkár arra a kérdésre, hogy a téma mikor kerül a kormány elé, azt mondta: nagyon zsúfolt a kabinet napirendje, de úgy készülnek, hogy néhány héten belül.
Hoffmann Rózsa hozzátette: a javaslatot a gazdasági és tudományos élet szereplőit felvonultató Felsőoktatási Tervezési Tanács dolgozza ki, és több verzióban gondolkodnak.

MTI/www.edupress.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk