kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Még több közfoglalkoztatottat akarnak

A tolnai önkormányzat kérelmet nyújtott be a munkaügyi központ szekszárdi kirendeltségéhez a közfoglalkoztatás további támogatására, írja a teol.hu.

Dr. Sümegi Zoltán, Tolna polgármestere elmondta, tizennégy embert, négy hónapon át, napi hat órában szeretnének közfoglalkoztatottként alkalmazni, ehhez kértek támogatást. A szükséges önerőt az önkormányzat az idei évi költségvetéséből biztosítja.

Amennyiben a kérelmet pozitívan bírálják el, az önkormányzat a jelenlegi – éves szinten – 66 fő közfoglalkoztatott létszámot 14 fővel megemelhetné.

A kirendeltség a város idei közfoglalkoztatásának finanszírozására fordítható keretösszeget egyébként 13 millió 455 ezer forintban állapította meg. Ez 85 százalékos támogatás mellett, napi 6 órás foglalkoztatásra ad lehetőséget.

A munkaügyi központ ugyanid a bér és a járulék 85 százalékát támogatja, az önkormányzatnak így 15 százalék önrészt kell vállalnia. Az önerő 14 fő esetén 583 312 forintot jelentene úgy, hogy a négy szakmunkást (festő, burkoló, kőműves) is foglalkoztatnák az önkormányzati épületek további munkálataihoz.

Teol.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk