Megjelent: 15 éve

Megbukott a cseh kormány - "robotpilótára" kapcsolt Európa

"Európa robotpilótára kapcsolt" - mondják az elemzők, miután a cseh miniszterelnök, Mirek Topolánek kisebbségi közép-jobb kormánya elvesztette a maga ellen kért bizalmi szavazást március 24-én. A Cseh Köztársaság hivatalosan idén júliusig viszi az Európai Unió soros elnökségét, így a kormányválság Európának is bizonytalanságot jelent.

Az eddig kormányzó hárompárti koalíció 2007-es megválasztása óta szűk többséggel bírt a cseh parlamentben, a tegnapi bizalmi szavazáson azonban egy szavazattal vesztettek, mivel a koalíció néhány tagja a baloldali ellenzékkel voksolt. A kormányt megbuktató döntés a lehető legkisebb többséggel született meg, a 200 képviselőből 101 vonta meg bizalmát a miniszterelnök kabinetjétől. A menesztett cseh kormányfő március 24-én arról igyekezett biztosítani Európát, hogy a szavazás nem lesz hatással az EU-elnökségre. "A helyzet jelenleg nincs hatással az Európai Tanács elnökségére." - nyilatkozta a cseh elnökség nevében Mirek Topolánek.

Topolánek korábban már jelezte, hajlandó visszavonulni, de az ellenzéki szociáldemokraták akkor úgy vélték, a kormány maradhat addig, amíg július 1-jén az ország átadja az EU-elnökséget az őt követő svédeknek. Az ellenzék azzal vádolta a kormányt, hogy rosszul irányította a gazdaságot, de kritizálta a jövedelemadóval és a vizitdíjjal kapcsolatos reformokat, illetve a költségvetési kiadások megnyirbálásának módját is. Jiri Paroubek ellenzéki vezető úgy vélte, egy párton kívüli, szakértői kormány alakulhat a nyáron, amely egészen az ősszel vagy jövő tavasszal tartandó előrehozott parlamenti választásokig irányíthatja az országot. Csehországban legközelebb 2010 közepén kerülne sor rendes választásokra. Topolánek elmondta, ha nem sikerül megegyezni az új kormányról, akkor már nyáron előrehozott választásokat kell tartani. A bukott kormányfő úgy nyilatkozott, új esélyt akar, hogy új kormányt állítson fel, és nem támogatja a szakértői kormány elképzelését.

Lehetséges forgatókönyvek

Topolánek kormányának kudarca azonban nem vezet automatikusan előrehozott választásokhoz, így több forgatókönyv előtt is nyitva az ajtót. A cseh alkotmány szerint az előrehozott választásokra csak akkor kerülhet sor, ha harmadjára sem sikerül új kormányt alakítani, illetve, ha a parlament egy speciális törvényt hoz, amely kihirdeti a választások idejét. A döntés az államfő kezében van, hiszen az ő feladata az új kormányfő megnevezése. Az átmeneti időszakban az elnök hatásköre jelentősen bővül, ráadásul nincs megszabva, meddig kell az új miniszterelnök személyét megnevezni. Tekintettel a parlament megosztottságára, a két oldal megállapodása nélkül nincs lehetőség az új kabinet elfogadására. Az elkövetkezendő heteket így a Topolánek vezette jobb-közép Polgári Demokratikus Párt (ODS) és a Paroubek által irányított Szociáldemokrata Párt (CSSD) tárgyalásai dominálják majd. Egyelőre a CSSD vezeti a közvélemény-kutatásokat, de az ODS-szel szembeni előnye 4,5 százalékra csökkent a múlt héten bemutatott felmérések szerint.

Orosz kapcsolat?

A csehek instabilitása azonban más ügyekre is kihathat. Bizonytalanná válhat Topolánek kormányának régi terve, hogy otthont adjon az Egyesült Államok rakétavédelmi radarállomásának, amit a szociáldemokraták azt kezdettől fogva elleneztek. Dmitry Rogozin, Oroszország NATO-nagykövete a Vesti-24 nevű orosz hírcsatornán úgy nyilatkozott, hogy a Topolánek lemondását megszavazó képviselők kategorikusan elutasítják a radarállomás ötletét. "Nem sokkal a két elnök [az orosz és az amerikai] londoni, április 1-jei találkozója előtt, az amerikaiaknak most azzal kell szembenézniük, hogy a stratégiai rakétavédelmi rendszerük lengyelországi, vagy csehországi telepítése előtt gyakorlatilag áthatolhatatlan akadályok tornyosulnak." - mondta.

Az Egyesült Államok egyik tábornoka közben azzal vádolta meg Moszkvát, hogy a nyugati intézmények meggyengítésén dolgozik. Az európai NATO erők főparancsnoka, John Craddock az amerikai Szenátus fegyveres erőkért felelős bizottságában tartott beszédében úgy vélte, Moszkva és a NATO viszonya a jövőben romlani fog. "Oroszország eltökélt szándéka az euro-atlanti biztonsági intézményrendszer meggyengítése, és késznek mutatkozik arra, hogy gazdasági befolyást és katonai erőt vessen be ezen célok elérésére" - mondta Craddock.

Topolánek bukása miatt az április 5-i EU-USA csúcstalálkozó a tervezettől eltérő napirenddel zajlik majd. Barack Obama három napot tölt majd Európában, hogy az euro-atlanti szövetségi rendszer különböző szereplőivel tárgyaljon.

Mi lesz a Lisszaboni Szerződés sorsa?

A cseh kormány bukásával megpecsételődhet a Lisszaboni Szerződés sorsa is, a soros elnökséget betöltő ország szenátusa ugyanis még nem ratifikálta a dokumentumot. Topolánek bizonytalan támogatottsága miatt az alsóházi ratifikációt is februárig halogatta. A szenátus azonban nem tudott előrelépni a Lisszaboni Szerződés ügyében, mivel a baloldal csak az amerikai radarállomás elutasításáért cserében lett volna hajlandó ratifikálni az Unió új alapszerződését. A rakétavédelmi rendszert az előző amerikai adminisztráció kívánta minden áron Csehországba telepíteni. Az ötletet Topolánek és az ODS erősen támogatta. A cseh vezetők sokat várnak a közelgő NATO-csúcstól és Obama prágai látogatásától, mivel a radarállomás kapcsán az új adminisztráció szándékai egyelőre nem világosak.

Nem precedens

Az EU történetében eddig kétszer fordult elő, hogy a soros elnökséget vivő tagállam kormánya megbukott. 1993-ban a dán, 1996-ban az olasz vezetés alatt dőlt össze a trón. Ez az első eset azonban, hogy erre ilyen súlyos gazdasági körülmények között került volna sor.

Euractiv.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk