kapubanner for mobile
Megjelent: 8 éve

Megduplázódtak a duális képzési lehetőségek a BGF-en

Duplájára növelte a duális képzésben részt vevő partnervállalatai számát a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kara egy 146 millió forint európai uniós támogatásból megvalósult intézményi és hallgatói szolgáltatásfejlesztési projekt eredményeként, közölte a felsőoktatási intézmény.

images

A program során elkészült az üzleti alapszakok duális képzési formájára vonatkozó „Fehér Könyv” és 12 db e-learning tananyag, valamint kialakításra került egy Cisco informatikai labor, amelyben a GKZ gazdaságinformatikus szakos hallgatói a világ egyik vezető hálózattechnológiai vállalatának termékeivel, újításaival ismerkedhetnek meg.

„A duális képzés lényeges eleme, hogy a hallgatók tanévenként 22 hetet a Kar partnervállalatainál töltenek szakmai gyakorlaton, ahol különböző, tanulmányaikhoz kapcsolódó projektfeladatokat látnak el, így a diploma megszerzését követően már jelentős szakmai tapasztalattal lépnek ki a munkaerőpiacra” ‒ emelte ki Lambertné Katona Mónika, a BGF GKZ dékánja, a 146 millió forint európai uniós támogatásból megvalósult projekt záró sajtótájékoztatóján. A Nyugat-Pannon térség felsőoktatási intézményei, valamint vállalkozásai és gazdasági szereplői közötti együttműködést erősítő projekt során a GKZ megkétszerezte duális képzésben részt vevő partnervállalatai számát. Így mára több mint 30, elsősorban termelő, pénzügyi szolgáltató vállalattal és költségvetési szervezettel együttműködve kínál hallgatóinak Zala, Vas, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyében gyakorlati képzési helyeket.

Az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósult projekt során a BGF Gazdálkodási Kara duális képzést ismertető konferenciát és workshopokat szervezett a térség vállalkozásvezetői, szakképzési központvezetői, tankerület-igazgatói, tanárai és oktatói számára. A középiskolás diákok Duális Tábor keretében ismerkedhettek meg a képzéssel, valamint a Jó gyakorlatok roadshow keretében iskolájukban, duális képzésben tanuló hallgatók beszámolói alapján tudhattak meg többet erről a rendszerről. A Kar munkatársai a program folyamán kialakítottak egy pályaorientációs modellt is, amely segít a Zala megyei középiskolás diákoknak megismerni a regionális munkaerőpiac által elvárt képességeket és szaktudást.

Mindezek mellett a BGF és együttműködő partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából a projekt során kidolgozták az üzleti alapszakok duális képzési formájára vonatkozó ajánlásokat és szabályokat tartalmazó kézikönyvet, a „Fehér Könyvet”, valamint 12 db logisztikai, számviteli, pénzügyi és informatikai területhez kapcsolódó e-learning tananyagot. Kialakításra került a GKZ-n a Cisco informatikai labor is, amelyben a BGF gazdaságinformatikus szakos hallgatói a világ egyik vezető hálózattechnológiai vállalatának termékeivel, újításaival ismerkedhetnek meg. A Gazdálkodási Kar munkatársai kidolgozták továbbá a rendszertervező informatikus specializáció indításához szükséges akkreditációs anyagot, így a következő tanévtől a gazdaságinformatikus szakon már rendszertervező informatikus specializációra is jelentkezhetnek a hallgatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk