kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Megegyeztek a közmédiások: újragondolnak egyes elbocsátásokat

Mintegy száz-százötven munkavállalót érinthet valamilyen szempontból előnyösen a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Közmédiumok Szakszervezeti Tanácsa (Közszat) között kötött megállapodás, az érdekképviselet az ő érdekükben döntött úgy, hogy eláll a demonstrációtól - értékelte a megegyezést a Közszat elnöke szerdán.

Nagy Navarro Balázs sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a megállapodást addig tekintik érvényesnek, amíg azt a munkáltató betartja, de ettől függetlenül vizsgálják az egyéb jogorvoslati lehetőségeket. A szakszervezeti vezető elmondta: bár a kedden megkötött megállapodás enyhíti az elbocsátandók terheit, mégis "szerényebb", mint amit az érdekképviselet el akart érni. A Közszatnak nem sikerült elérnie a többi között azt, hogy a gyermeküket egyedül nevelők ügyét felülvizsgálja a munkaadó, sem azt, hogy bizonyos, szociális szempontok alapján meghatározott csoportok mentességet élvezzenek a leépítés alól - tette hozzá.

Az MTVA kommunikációs igazgatója korábban arról számolt be: a munkaadó részéről a megegyezés feltétele volt, hogy a szakszervezetek elálljanak a demonstrációtól. Szabó László elmondta azt is: az MTVA újragondolja az elbocsátási tervét azoknak a munkavállalóknak, akik fogyatékkal élő, vagy legalább három gyermeket nevelnek, valamint azon házaspárok esetében is, akik mindketten érintettek a leépítésben.

Több mint 40 embert érint előnyösen az a változás, hogy bruttó 220 ezer forintos jövedelemszint alatt jár plusz egyhavi juttatás az elbocsátáskor a korábbi 200 ezer forintos szint helyett, többek leépítését pedig újragondolja az MTVA - mondta Nagy Navarro Balázs. Hozzátette azt is: a munkaadó garantálta, hogy a megszerzett pluszjárandóságok összeadódnak.

Az érdekképviseleti vezető azt is előrelépésnek tartja, hogy a felülről nyitott segélyalap összege 25 millió forintról 50 millióra emelkedett. Ebből azok igényelhetnek támogatást, akik a számukra kifizetett juttatásokon túl is nehéz helyzetbe kerülnek. Elmondta azt is: a Közszat a csoportos létszámleépítést továbbra is megalapozatlannak, az arányát és az érintettek körét tekintve elfogadhatatlannak tartja.

A közmédiában dolgozó mintegy 3500 munkavállalóból 3000 az MTVA munkatársa. Az alap az elmúlt hónapokban közülük csaknem 2200 ember munkakörét világította át. Az MTVA május 23-án jelentette be a csoportos létszámleépítés tervét a munkaügyi központoknál, majd megkezdte az egyeztetést az üzemi tanácsokkal. Az üzemi tanácsokkal megkötött megállapodást követően a 2200 ember háromnegyedénél a munkaadó szerződésmódosítást kezdeményezett, 550 munkavállalónak pedig elbocsátásról szóló előzetes értesítést adott át. Az elmúlt napokban az MTVA vezetése a Közszattal folytatott tárgyalásokat, amely a 13 közmédiás szakszervezetből 10-et tömörít.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk