Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

"Megengedhetetlen munkahelyi propagandát folytatott a CBA"

Az MSZP szerint munkahelyen megengedhetetlen politikai propagandát folytatott a CBA vezetősége akkor, amikor levélben szólította fel a dolgozókat, hogy csatlakozzanak az október 23-ai Békemenethez.

Simon Gábor, a szocialista párt elnökhelyettese szerdai közleményében azt írta: az MSZP megütközéssel értesült arról, hogy Baldauf László, a CBA élelmiszer-kereskedelmi lánc elnöke és Lázár Vilmos, a cég felügyelőbizottságának elnöke arra szólította fel a vállalat munkatársait, hogy vegyenek részt az október 23-ai Békemeneten.

A cégvezetők kijelentései nemcsak az általuk "posztkommunista, liberális gazembereknek" titulált ellenzékre, hanem minden demokratikusan gondolkodó, eddig a CBA áruházaiban vásárló állampolgárra nézve is sértők - fűzte hozzá.

Simon Gábor megjegyezte, egy magáncég tulajdonosainak és vezetőségének politikai rokonszenve szigorúan magánügy, éppúgy, mint a cég dolgozóié. Ezzel kapcsolatos elvárásoknak, pressziónak a rendszerváltozás utáni Magyarországon eddig nem volt tere - írta.

A Népszava kedden számolt be arról, hogy a CBA belső információs körlevelében megjelent a társaság két résztulajdonosának, Baldauf Lászlónak és Lázár Vilmosnak az a "magánjellegű" felhívása, amelyben az október 23-ai Békementre hívták a dolgozókat. A levelet itt el is lehet olvasni.

Fodor Attila, a CBA kommunikációs igazgatója szerdán azt közölte a lappal, hogy a CBA-vezetők magánemberként invitálták az üzletlánc dolgozóit a Békemenetre, a részvétel nem volt kötelező és nem vezettek listát arról, hogy ki megy el és ki nem.

Az Együtt-PM tiltaná a munkahelyi kampányt

Az Együtt-PM azt szeretné, hogy a munkáltatók se közvetve, se közvetlenül ne hívhassák fel munkavállalóikat pártok támogatására vagy politikai tevékenységre. Az erről szóló törvényjavaslatot az Együtt-PM színeiben politizáló, független Karácsony Gergely és Dorosz Dávid nyújtotta be szerdán a parlamentnek.

Mint írták, a rendszerváltozás egyik legfontosabb sarokköve volt, hogy a munkahelyekről száműzték a politikát, mert az nem való az iskolákba, a munkahelyekre vagy a tömegközlekedésre.

A kedden napvilágot látott levéllel nem csak az a baj, hogy odaviszi a politikát, ahova nem kéne, nemcsak az a baj, hogy "tulajdonképpen hazaárulózza az ellenzéket", hanem az, hogy kihasználja a munkavállalók kiszolgáltatott helyzetét - szögezte le Karácsony Gergely, hozzátéve: azoknak, akik nem vettek részt a Békemeneten másnap bele kellett nézniük a főnökük szemébe.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk