kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Megéri álláskeresőt foglalkoztatni

Januártól teljes járulékmentességet kaphatnak azok a kisvállalkozások, amelyek álláskeresőt alkalmaznak. A foglalkoztatási kedvezmény igényléséhez a munkáltatóknak a munkaügyi központtal kell megállapodást kötniük, és az álláskeresőt legalább két évig kell foglalkoztatniuk.Novemberben jelentette be a kormányfő azokat a munkaügyi lépéseket, amelyek a foglalkoztatás bővítését és rugalmasabbá tételét célozzák. Az új intézkedéseket szabályozó törvény és a részletszabályokat tartalmazó végrehajtási rendelet 2006. január 1-jén hatályba is lépett.A törvény szerint a mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint civil szervezetek átmenetileg teljes járulékmentességet élvezhetnek, ha olyan munkavállalót alkalmaznak, aki legalább 3 hónapja nyilvántartott álláskereső. Nem támogatható azonban a szénbányászati, hajóépítési és szállítási ágazatokban történő foglakoztatás. A kedvezmény igénybe vételére a legfeljebb 250 fő éves átlagos statisztikai állományi létszámmal rendelkező, legalább 6 hónapja működő munkáltatók jogosultak, ha olyan munkavállalóval bővítik létszámukat, aki már legalább 3 hónapja regisztrált álláskereső. A felvett munkavállalókat határozatlan idejű munkaszerződéssel, legalább 4 órában, és legalább két évig kell folyamatosan alkalmazni.Támogatásként a munkáltató a foglalkoztatás első évében mentesül a tételes egészségügyi hozzájárulás (1950 Ft/hó), a társadalombiztosítási járulék (29%) és a munkaadói járulék (3%) megfizetése alól is. A kedvezmény teljes munkaidős foglalkoztatásnál a minimálbér 130 százalékáig, részmunkaidős foglalkoztatásnál pedig ennek időarányos részének megfelelő járulékalap után érvényesíthető. Egy teljes munkaidős alkalmazott után 62 500 forintos minimálbérrel számolva a támogatás havi 27 950 forinttal csökkenti a munkáltató költségeit.Ez a támogatás más foglalkoztatási célú járulékkedvezményekkel egyidejűleg ugyanazon személy után nem igényelhető.A foglalkoztatási kedvezmény igénybevételéhez a munkaügyi központ megállapodást köt a munkáltatóval. A megállapodás megkötése előtt a munkaügyi központ ellenőrzi, hogy a munkavállaló szerepel-e nyilvántartásában három hónapja álláskeresőként, illetve beszerzi az erről szóló igazolást. A megállapodásban munkavállalónként meghatározzák a kétéves foglalkoztatási kötelezettség kezdetét és befejező időpontját, a munkavállalók munkaidejét, valamint annak arányát a munkavállalóra vonatkozó teljes munkaidőhöz viszonyítva, továbbá munkabérüket. Emellett rögzítik a munkáltató átlagos statisztikai állományi létszámát, a kedvezmény egy éves időtartamának kezdő és befejező időpontját; továbbá az ellenőrzés módját, és a megállapodás megszegésének jogkövetkezményeit. A munkáltatónak kötelezettséget kell vállalnia arra, hogy a foglalkoztatási időszak vége előtt a munkavállaló munkaviszonyát - működésével összefüggő okból - rendes felmondással, illetve közös megegyezéssel nem szünteti meg; továbbá nem kezdeményezi önmaga ellen végelszámolási eljárás megindítását, és tudomásul veszi, hogy kötelezettségének megszegése a kedvezmény jogosulatlan igénybevételének minősül.A munkaügyi központ ellenőrzi a foglalkoztatási kötelezettség megtartását. Amennyiben megállapítja, hogy a munkáltató nem teljesítette a kötelezettséget, haladéktalanul értesíti az APEH-ot, a munkáltatónak pedig a kedvezményként elengedett járulékokat utólag kell megfizetnie és bevallania, ráadásul mulasztási bírságra és késedelmi pótlékra is számíthat.A társadalombiztosítás a kieső járulékok egy részét visszakapja. Az APEH ugyanis negyedévente - havi bontásban - elküldi a Munkaerőpiaci Alapnak, hogy hány munkavállalót foglalkoztatnak ezzel a kedvezménnyel. A Munkaerőpiaci Alap pedig a foglalkoztatottanként 4800 forintot utal át a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak, járulékkedvezmény-visszatérítés címén.[origo]
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek