Megjelent: 12 éve

Meggyőznék Lázárt a munkavállalók

Optimisták a munkavállalók, sokat várnak a Fidesz frakcióvezetőjével való találkozótól. Azt remélik: sikerül kompromisszumra jutni a munka törvénykönyve egyes részeiben. Lázár János ötlete volt a találkozó.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője meghívott péntekre négy szakszervezeti konföderációt: az Autonóm Szakszervezetek Szövetségét, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülést, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségét és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumát. Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke az FN24-nek elmondta, azt remélik, hogy tartalmas, érdemi beszélgetés lesz a munka törvénykönyvéről (Mt.), és a frakcióvezető támogatásával a tervezethez benyújtott 681 módosító indítványt megtárgyalják, figyelembe veszik a döntéshozók. Kora délután találkoznak, de csak egy órát kaptak a beszélgetésre az érdekképviseleti vezetők.

A lehetősége megvan a parlamentnek, hogy tovább finomítsa a leendő törvényt. A beadványok között például nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti (mind fideszes, mind KDNP-s) javaslatok is vannak, amelyek a szakszervezetek és a munkavállalók számára pozitív változást jelentenének.

Az elnök szerint azért hívta ezt a négy szövetséget Lázár János, mert szeptemberben, az Országházat bekerítő demonstráción ők fogalmazták meg azt a petíciót, amelyet akkor átadtak minden frakcióvezetőnek. A Fidesz "színeiben" akkor Kontur Pál és Kara Ákos jöttek ki a dokumentumért, utóbbi képviselő konkrét ígéretet tett, hogy minden olyan törvény esetében, amely a munkavállalókat érinti, konzultálni fognak a szakszervezetekkel is, érdekegyeztetés lesz.

A szakszervezetek hajlandók lennének kompromisszumokra is, főként az őket érintő javaslatok terén -–- mondta Pataky. Nem ragaszkodnak a meglévő jogokhoz, de azt sem tudják elfogadni, amit az új Mt. kínál. A tisztségviselők védettsége és munkaidő-kedvezménye például az egyik kritikus pont, ebben hajlandók lennének engedni, de csak addig a pontig, amíg nem lehetetlenül el ezzel a munkájuk.

Az MSZOSZ abba is belemenne, ha például sávos rendszerben járna a védettség (bizonyos számú munkavállaló után újabb és újabb szakszervezeti tisztségviselő képviselné őket), és úgy is el tudnák képzelni a "szelektálást" a védett és a nem védett dolgozók között, hogy végül nem is mindegyik tisztségviselőnek járna. Az ellen viszont tiltakoznak, hogy a köztulajdonban lévő cégeknél a kollektív szerződésben nem lehetne eltérés az Mt.-hez képest.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk