kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Megindult a próbaüzem a BAT új pécsi dohánygyárában

Elkezdődött a próbaüzem a BAT Pécsi Dohánygyár Kft. kilencmilliárd forintos beruházással épült új üzemében, amelyben egy új dohányterméket állítanak elő.

Az új gyáregység ünnepélyes megnyitását követően Tóth Attila, a társaság szabályozási és kormányzati kapcsolatokért felelős vezetője az MTI érdeklődésére elmondta: egy új, a cég által korábban nem gyártott, dohánylevélbe tekert szivarka előállítását kezdik meg a baranyai megyeszékhely határában álló 8850 négyzetméteres üzemcsarnokban. A társaság egyedül Magyarországon, Pécsen állítja elő az újdonságot.

Hozzátette: az éles üzem várhatóan novemberben kezdődik, a termelés nagy része exportra megy. Az üzembe a társaság már meglévő másik pécsi dohánygyárából irányítanak át 200 alkalmazottat, de a termék sikere esetén várhatóan új dolgozókra is szükség lehet – mondta Tóth Attila.
Richard Widmann, a British American Tobacco vállalatcsoport közép-európai vezérigazgatója az üzemcsarnok avatása előtt tartott beszédében azt mondta, ez az eddigi legnagyobb fejlesztés a BAT 1992-es hazai megjelenését követően.

Kitért arra, hogy mióta a BAT 1992-ben megvásárolta a 100 éves múlttal rendelkező pécsi dohánygyárat, mintegy 54 milliárd forint értékű termelő beruházást valósított meg az országban. Mint mondta, a tény, hogy a magyar kormány számos alkalommal kifejezte elkötelezettségét a hazai ipar fejlesztése és a termelő ágazatokban történő munkahelyteremtés iránt, bizakodásra és megnyugvásra ad okot.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter arról szólt, hogy a fejlesztés a magyar munkavállalók és a kormány iránti bizalom jele a vállalatcsoport részéről. Kiemelte, hogy a BAT beruházása a bizonyíték arra, hogy a kormány által a nemdohányzók védelmében és a fiatalok dohánytermékhez való hozzájutásának megnehezítése érdekében tett intézkedései nem korlátozták a gyártók versenyét a piacon.
Páva Zsolt, Pécs fideszes polgármestere azt mondta: a BAT beruházásának egyértelmű üzenete, hogy a cég elkötelezett a város mellett.

A BAT az elektronikai termékeket gyártó, 2011-ben csődbe ment Elcoteq által használt 8850 négyzetméteres üzemcsarnokának átalakítását és gépesítését hajtotta végre, hogy létrejöhessen a pécsi dohánygyár második egysége.

A legutolsó hozzáférhető, nyilvános céginformációs adatok szerint a 4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű BAT Pécsi Dohánygyár Kft. 2013-ban 116,6 milliárd forint nettó árbevételt ért el, szemben a 2012. évi 148 milliárd forintos nettó árbevétellel. Ugyanakkor a mérleg szerinti vesztesége 2013-ban 12,7 milliárd forintot tett ki, szemben a 2012. évi 4,25 milliárd forintos veszteséggel.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk