kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Mégis lehet államilag támogatott képzés a 16 kérdéses szakon

Felsőoktatási kerekasztal alakul - erről született döntés Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) pénteki budapesti egyeztetésén.

Balog Zoltán a több mint másfél órás egyeztetés utáni sajtótájékoztatón azt mondta: a kerekasztal tagjai közé várják a rektori konferencia és a hallgatók képviselőit, valamint a gazdasági élet szereplőit. Hozzátette: megnyitották a tárgyalásokat arról a 16 szakról is, amelyen a jelenlegi tervek szerint nem lenne államilag finanszírozott hely. Mint kiemelte, olyan konstruktív javaslatot kaptak a hallgatóktól, amelyet érdemes megfontolni.

Jelezte, hogy a tervek szerint január 31-ig részmegállapodást kötnek a felek. Nagy Dávid, a HÖOK elnöke kiemelte: jelentős előrelépést sikerült elérniük az egyeztetésen. Mint mondta, azzal a javaslattal éltek, hogy a 16 szakon az általánosnál akár magasabb, szakonként rögzített ponthatár legyen, és így kerülhessenek be állami helyekre a hallgatók. Emellett megállapítanának egy minimális bekerülési arányt is - fűzte hozzá.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk