Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Megjósolta az adóellenőr jövőjét - többszázezer forint bírságra számíthat

Többszázezer forint bírságra számíthat az a Heves megyei jósnő, aki nem adott nyugtát az általa végzett szolgáltatás ellenértékéről az adóellenőröknek - tudatta a NAV médiareferense. A hírek szerint a szomszédos országokban is praktizáló jósnő sem működési engedéllyel, sem adószámmal nem rendelkezett.

Az adóellenőrök telefonon jelentkeztek be a kistelepülésen élő népszerű jósnőhöz. A személyes találkozás alkalmával a jósnő a revizor tenyeréből és az általa húzott kártyákból elemezte az ellenőr sorsát, majd 25 ezer forintot kért a jövendőmondásért. Az ellenőr jelezte, ennyi pénz nincs nála, mert a telefonos időpont-egyeztetés során a jósnő nem ismertette a tarifáját.

A jövendőmondó elfogadta a felajánlott ötezer forintot, majd újabb kártyákat húzatott. Végül közölte, hogy azok jelentését egy következő alkalommal, 40 ezer forint fejében fejti meg a kuncsaft számára. Az "ügyfél" ezt az extra szolgáltatást már nem kívánta igénybe venni, az őt kísérő másik revizorral együtt bemutatkozott, és igazolta ellenőrzési jogosultságát.

A feltárt hiányosságok miatt többszázezer forintos mulasztási bírságot szabhat ki a jövendőmondó számára az adóhatóság.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk