Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a kommunizmus áldozatai

Visszamenőleg is megkapták nyugdíj-kiegészítésüket a politikai rehabilitáltak: a kitelepítettek, az internáltak, a munkaszolgálatosok és az 56-os elítéltek - mondta Rétvári Bence államtitkár.

A közigazgatási tárca parlamenti államtitkára emlékeztetett arra, hogy a kabinet a közelmúltban fogadta el annak a kormányrendeletnek a módosítását, amelynek alapján a politikai rehabilitáció címén járó juttatások 16,2 százalékkal emelkedtek. Ilyen juttatás illeti meg a kitelepítetteket, az internáltakat, a munkaszolgálatosokat és az 56-os elítélteket.

Hozzátette, a politikai rehabilitáció címén járó nyugdíj-kiegészítések folyósítása megtörtént, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság mind a visszamenőlegesen járó különbözetet, mind a megemelt összeget kiutalta.

Az államtitkár tájékoztatása szerint az intézkedés 87 204 embert érint saját és özvegyi jogon. Számukra a szeptemberi megemelt kiegészítés összege 82,4 millió forint volt, míg a visszamenőlegesen kiutalt illetmény megközelíti a 663 millió forintot.

A kormány továbbra is fontosnak tartja az áldozatok kárpótlását - fejtette ki. "Tisztában vagyunk azzal, hogy a kommunizmus sebeit begyógyítani nem lehet, de ezzel az intézkedéssel talán részben pótolni tudjuk, ami az elmúlt húsz évben elmaradt" – fogalmazott Rétvári Bence.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk