Megjelent: 10 éve

Megkezdődött az elbocsátás a Dunaferrnél

A Nemzetgazdasági Minisztérium csütörtök délelőtti közleménye szerint ma újabb tárgyalási fordulót tartanak a kormány és az ISD Dunaferr menedzsmentjének képviselői, valamint a cég dolgozóinak érdekképviseletei. A Dunaújvárosi Hírlap értesülései szerint több kölcsönzött munkavállalóval nem kötött új szerződést az ISD Dunaferr.

images

Többször írtunk már a Dunaferrnél tervezett óriási leépítésről, mely a helyi napilap információi szerint a kölcsönzött munkásokkal kezdetét is vette.

A lapnak Mezőközy András, az ISD Dunaferr HR-igazgatója elismerte, hogy valóban nem kötöttek új szerződést több kölcsönmunkással, számuk néhány tízre tehető. Azonban nem feltétlenül a létszámleépítés miatt döntöttek úgy, hogy megválnak tőlük, igaz, hogy most a vasmű egészében szigorúbb létszámgazdálkodásra vannak szorítva. Azonban a kölcsönmunkásokat eleve egy bizonyos feladatra szokták szerződtetni: ha azzal végeztek, nem feltétlenül foglalkoztatják őket tovább a vasműben - magyarázta.

Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke kifejtette, hogy semmit sem tudnak a kölcsönzöttek elküldéséről.

A vezetéssel történt tárgyalások eredményeként a magyar kormány tudomásul vette, hogy az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje az eladás helyett a társaság hosszú távú, stabil működtetésében érdekelt, és ennek megfelelően próbál más területeken segítséget nyújtani a cégnek és a munkavállalóknak - jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár csütörtökön Dunaújvárosban, miután tárgyalt a cég menedzsmentjével és a szakszervezetek képviselőivel.

Czomba Sándor közölte: a cégvezetés megerősítette, hogy mintegy 400 fős létszámleépítést tervez, ami a korábban bejelentett 1500-as számhoz képest jelentős változás. A kormány azon dolgozik, hogy ez a négyszáz ember a leépítés utolsó fázisa legyen és ne az első.

Dunaújvárosi Hírlap, MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk