Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Megmentik-e a Gyulai Húskombinátot és a négyszáz munkahelyet?

A Gyulai Húskombinát dolgozói a munkahelyek megőrzéséért, a cég helyzetének stabilitásáért, a kollektív szerződés megkötéséért demonstrálnak kedden Nádudvaron - közölte a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ).

A szakszervezet hétfői közleménye szerint a cég tulajdonosa, a HAGE Hajdúsági Agráripari (HAGE) Zrt. cserbenhagyja a mintegy 400 munkavállalót a finanszírozó bankok közreműködésével, az illetékes tárca asszisztálásával.

A húskombinát már az év eleje óta csőd közeli helyzetben van. Ruck János, a Gyulai Húskombinát Zrt. vezérigazgatója március végén arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az előzetes mérlegadatok szerint a Gyulai Húskombinát 8 milliárd forint árbevétel mellett 400-500 millió forint veszteséggel zárja a 2011-es gazdasági évet. A társaság árbevétele 2010-ben 6,5 milliárd forint, mérleg szerinti vesztesége 300 millió forint volt.

A cég napi működésével likviditási helyzetével kapcsolatban Ruck János akkor azt mondta, hogy a tulajdonos HAGE-NAGISZ Nádudvari Mezőgazdasági Vállalkozói Csoport a likviditás megőrzése érdekében folyamatosan anyagi segítséget nyújt, a társaságnak így akkor nem volt közüzemi és köztartozása, a béreket rendszeresen fizette. Jelentős viszont a hitelállománya, éves szinten több százmillió forint terhet jelentenek csak a kamat- és egyéb költségek, amit a hazai élelmiszer-ágazat a jelenlegi árfolyamok és kamatterhek mellett nehezen, vagy egyáltalán nem képes kitermelni.

A vidékfejlesztési miniszter március végén Budai Gyula parlamenti államtitkárt megbízta, hogy a kormány nevében tárgyaljon a Gyulai Húskombinát vezetőivel, miután a miniszteri értekezleten a tárca vezetői áttekintették a csőd közelbe került cég helyzetét. Budai Gyula a tárgyalást lefolytatta, majd április 16-án kiadott közleményében bejelentette: kiemelt vállalat lesz a Gyulai Húskombinát, és a társaság megmentésére készített tervezetet Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter a kormány elé fogja terjeszteni.

Az ügy előzményéhez tartozik, hogy a vidékfejlesztési miniszter Lázár János akkori fideszes frakcióvezető írásbeli kérdésére adott válaszában január végén közölte: a kormány álláspontja szerint szükség esetén állami segítséggel kell konszolidálni azokat a magyar vállalatokat, amelyek a hazai ellátás biztosításában, a mezőgazdasági termékek felvásárlásában, a foglalkoztatásban játszott szerepük, illetve különleges minőségű termékeik miatt kiemelt fontosságúak, továbbá segíteni kell termelői, feldolgozói tulajdonba kerülésüket. A válasz azt is tartalmazta, hogy a támogatásért cserébe az államnak átmenetileg - a támogatás visszafizetéséig - tulajdonosi, irányítási részesedést kell kapnia.

A Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóosztálya az MTI hétfői megkeresésére későbbre ígért tájékoztatást a Gyulai Húskombinátról.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk