Megjelent: 13 éve

Megnyolcszorozható a foglalkoztatottak száma

A napi félóra közmunka bevezetésével megnyolcszorozható lenne a közmunkában foglalkoztatottak száma, ezzel a statisztikák további kozmetikázása lenne lehetséges - közölte az LMP.

A nemzetgazdasági miniszter két megszorító csomag között tegnap egy nagyszabású foglalkoztatási programot is bejelentett - kommentálta lapunkhoz eljuttatott közleményében az LMP Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter bejelentéseit. Az ellenzéki párt úgy értékelte: "Matolcsy György új távlatokat nyitott a matematikában és a közgazdaságtanban". A miniszter szerdán 300 ezer új munkahelyet ígért 2014-re, ennek fele közmunka lenne.

Az LMP megállapítása szerint viszont az idei, közmunkaprogramokra jutó előirányzatot már korábban megfelezték, miközben az ebben résztvevők munkaidejét is napi négy órára csökkentették. statisztikák további kozmetikázásához javasolják a napi félórás közmunkát: ezzel a módszerrel ugyanis villámgyorsan megnyolcszorozható az így foglalkoztatottak száma. Fél óra pedig éppen elég, hogy az érintettek a „munkaerőpiacra visszaterelt” rokkantnyugdíjasokat elkísérjék dolgozni - hangzik az LMP ironikus javaslata.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk