kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Megnyugodhatnak a közszolgák: lesz béremelés

Nem ellentétes a szakszervezetekkel kötött megállapodással, hogy a jövő évi központi költségvetéshez készített tervezési köriratban nem szerepel a közszférában dolgozók béremelésére vonatkozó konkrét iránymutatás - közölte a Világgazdaság kérdésére Fehér József, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének főtitkára.

images

Az érdekképviseletek szándékainak megfelelő az a megfogalmazás, miszerint "a 2009. évi bérfejlesztés mértéke és előirányzásának módja a szakszervezeti megállapodások alapján kerül meghatározásra". A tavalyi egyezség szerint a jövő évben legalább 4 százalékkal kell növelni a közszférában a fizetéseket. Ennél viszont nagyobb emelés is elképzelhető, a konkrét mértéket az idei inflációs, illetve bérfejlesztési folyamatok alapján lehet meghatározni - ecsetelte Fehér. A múlt héten egyébként Veres János pénzügyminiszter azt állította, hogy nincs 2009-re vonatkozó bérmegállapodás.

Fehér a Világgazdaságnak azt is elárulta: helyesli, hogy az ez évi gyakorlathoz igazodva az önkormányzatok, költségvetési intézmények kizárólag a bérek növelésére fordíthatják az elkülönített forrásokat.

A tavaly decemberben kötött megállapodásban az is szerepel, hogy a konvergenciaprogram teljesülése esetén a közszférában alkalmazottak jövő februárban kétheti bérüknek megfelelő összegű pluszjuttatásban részesülnek. A múlt évben ugyanis ebben a szektorban nem volt keresetemelés. Annak érdekében, hogy ne lehetetlenüljenek el a dolgozók, ez év januárjában esedékes 13. havi fizetésük felét már tavaly július elején megkapták. Az elmaradt béremelést kompenzálná a kétheti illetmény kifizetése - magyarázta a főtitkár.

Szerinte a napvilágot látott kedvező államháztartási hiány biztató jel arra vonatkozóan, hogy a konvergenciaprogram olyan mértékben teljesül, amely lehetővé teszi a megállapodás betartását.

Fehér József a tavaly decemberben kötött megállapodás további erényének tartja, hogy rögzítette a 13. havi illetmények kifizetésének rendjét. Eszerint már nem lehet a költségvetési hiány optimalizálása érdekében trükközni az átutalásokkal, hanem minden év december 16-án el kell küldeni a 13. havi béreket, és a tárgyévben el kell számolni a kiadásokat.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk