kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Mégsem demostrálnak a vasutasok

Megállapodtak a béremelésről a MÁV-nál, így elmarad a péntekre tervezett demonstráció.

images

images

A megállapodás szerint a vasutasok 2013. július elsejéig visszamenőlegesen 2,4 százalékos alapbéremelést kapnak, amelyet a szeptemberi bérekkel, október 10-ig fizet ki a cég. A MÁV csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a béremelés nem érinti a vezetői kört.

Mivel létrejött a megállapodás, a Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) nem demonstrál pénteken - közölte a VASZ az MTI-vel, miután csütörtökön délután megszületett az egyezség.

A munkáltatók vállalták, hogy 2014. június 30-ig a munkavállalók jövedelmi helyzetét hátrányosan befolyásoló intézkedéseket nem hoznak, csoportos létszámcsökkentést nem hajtanak végre.

A megállapodást a MÁV Zrt., a MÁV-Start Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., MÁV-Gépészet Zrt., MÁV Szolgáltató Központ Zrt. írta alá.

A MÁV Zrt. ugyanakkor vállalta, hogy a MÁV Vagyonkezelő Zrt., a MÁV Ingatlankezelő Kft., a MÁV FKG Kft., a Záhony-Port Zrt., a MÁV KFV Kft., a MÁV KERT Kft., a MÁV Vasútőr Kft. munkavállalói körében is ezzel megegyező elvek alapján és mértékben hajtják végre a bérfejlesztést.

Arról is megállapodtak, hogy a nyugdíjpénztári tagsággal rendelkezők számára az alapbér 0,5 százalékának megfelelő havi tagdíj-kiegészítést biztosítanak a munkáltatók 2013. október elsejétől.

A VASZ emlékeztet arra, hogy 2013. július 8-án bruttó 25 ezer forintos egyszeri kifizetésben állapodott meg a MÁV csoport és a VASZ vezetése, amit a munkáltató július 12-ig át is utalt a munkavállalók számlájára. Ez az összeg az idei bérfejlesztés első negyedéves részletének felelt meg.

A MÁV közleményében megerősítette, hogy a csütörtöki megállapodás alapján 2,4 százalékos alapbéremelést hajt végre az anyavállalat, valamint a teljes körű konszolidációba bevont 11 leányvállalat mintegy 35 ezer munkavállalójánál.

A munkáltató elsődleges célja a munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás biztonságának garantálása.

A MÁV törekvéseinek támogatottságát mutatja, hogy a megállapodásban a szakszervezetek is - partnerként - vállalták, hogy 2014. június 30-ig nem veszélyeztetik a munkabékét - hangsúlyozta közleményében a vasúttársaság.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk