kapubanner for mobile
Megjelent: 9 éve

Mégsem elégedettek a pedagógusok - állítja a szakszervezet

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) leszögezte: nem elégedettek a pedagógusok, többek között azért, mert nagyon nagy a munkaterhelés és rengeteg az adminisztráció. Mendrey László közleményében a PDSZ elnöke Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkár korábbi sajtótájékoztatójára reagált.

Czunyiné Bertalan Judit október 5-én a pedagógusok világnapja alkalmából ismertette kutatásukat, amelyben az életpályamodellről kérdeztek meg több ezer pedagógust. A felmérésből kiderült: a pedagógusok fontosnak és átláthatónak tartják a minősítési rendszert. Évről évre nő a pedagógus-életpályamodell támogatottsága, és minél többen vesznek részt a minősítésben, illetve minél több információjuk van a folyamatról, annál inkább támogatják azt, és annál inkább alkalmasnak tartják a pedagógusok presztízsének növelésére.

A PDSZ október 6-ai közleménye azonban támadja a kutatást. Mint írják: az államtitkár beszámolt arról, hogy nyolcezer pedagógus és kétezer óvodapedagógus bevonásával az életpályamodellt érintő kutatást végeztettek, de arról nem szólt, mi volt a kutatásban részt vevők kiválasztásának alapja, és az is egyértelmű, hogy ennyi résztvevővel nem lehet reprezentatív felmérésről beszélni.

A PDSZ közleményében leszögezi: "brutálisan" megnövelték a munkaterhelést, és a minősítési rendszer tovább emeli az egyébként is indokolatlanul magas adminisztrációs terheket.

Pdsz.hu/Edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megütötte és fellökte a 12 éves diákot a budapesti tanár

Az 50 éves pedagógust azonnal elbocsátották, miután kiderült az eset. Teljes cikk

Lázár János: megépítjük a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusát

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem új campusának megépítését jelentette be az építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán. Teljes cikk

Több mint ötven vállalati partner vesz részt a BGE állásbörzéjén

A három napig tartó eseményt csütörtökön a pénzügyi és számviteli karon zárják. Teljes cikk