Megjelent: 7 éve

Megszűnnek férőhelyek a munkásszállón

120 munkásszálló férőhely szűnik meg Budapesten, amely évek óta sok ember számára biztosított kilépési lehetőséget a hajléktalanságból. Magyarországon egyre mélyül az alacsony jövedelmű embereket érintő lakhatási krízis - írja a Népszava.

A lap szerint Budapesten az elmúlt öt évben kétszeresére növekedtek a magánpiaci lakbérek, tovább csökkent az önkormányzati bérlakásállomány. A Menhely Alapítványra hivatkozva az írják, hogy az alacsony jövedelmű polgárok egyre inkább kiszorulnak az egyébként is rosszul szabályozott magánbérlakás-piacról. Így fiatalok, idősek és családok ezrei kényszerülnek arra, hogy tartósan hajléktalanellátó, vagy gyermekvédelmi intézményekben, vagy éppen jó-rossz munkásszállókon éljenek.

Sok ember számára ezek a munkásszállók jelentik az egyetlen esélyt a hajléktalanságból való kikerülésre, vagy a hajléktalanná válás elkerülésére.

A Város Mindenkié csoport és a Menhely Alapítvány felhívja a Belügyminisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetését, hogy mielőbb hozzanak létre a Magyar Állam, illetve annak vállalatai tulajdonában lévő, évek óta üresen álló, lakhatási célú ingatlanokban olcsó, támogatott munkásszállókat és szobabérlők háza típusú lakhatási lehetőségeket, az alacsony jövedelmű polgárok hajléktalanná válásának az elkerülése érdekében.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk