Megjelent: 18 éve

Megszorít: Gyurcsány elküldene 88 képviselőt

A közigazgatás korszerűsítése és a bürokrácia csökkentése mellett hatékonyabb, igazságosabb egészségügyet, és oktatásügyet ígért az ellenzéknek a kijelölt kormányfő

A politikai mellett erős közjogi kényszer is van arra, hogy jobb együttműködő partneri viszonyt ápoljon kormány és ellenzék - jelentette ki Gyurcsány Ferenc kijelölt kormányfő az ellenzéki pártok vezetőivel folytatott egyeztetésen.

A zártkörű eseményen, amelyre a sajtó nyilvánosságának biztosítása érdekében egyedül az MTI tudósítóit engedték be, a kormányfő elmondta: az alakulására készülő kormány abból indul ki, hogy a közigazgatás korszerűsítése és a bürokrácia csökkentése mellett hatékonyabbá, igazságosabbá kell tenni az egészségügyet, és oktatásügyet, átfogóbb szolgáltatások nyújtására a szociális intézményhálózatot.

Tegnap a gazdasági élet szereplőivel tárgyalta meg a készülő kormányprogram legfőbb elemeit Gyurcsány Ferenc. A kormányfő-jelölt az egyeztetés előtt hangsúlyozta, hogy a legfőbb feladat most a gazdaság állami terheinek enyhítése. A gazdasági élet szereplői a tanácskozáson rendszerváltást sürgettek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint az adóemelés megkerülhetetlen lesz. Hallgassa meg a Gazdasági Rádió összeállítását!


Az állam működési területén és az állam által nyújtott szolgáltatások területén a változások egyik motorja a következő időszak átfogó fejlesztéspolitikája lesz - mondta.

Gyurcsány Ferenc kifejtette: továbbra is cél, hogy a szerkezeti-intézményi átalakítások zömét 2008-ig befejezzék.

Gyurcsány Ferenc 298 főre csökkentené az Országgyűlési képviselők létszámát. A javaslat szerint 149 egyéni és 149 listás hely lenne. Az elképzelés szerint egyfordulós lenne az országgyűlési választás, és nem lenne kompenzációs lista. Az öt százalékos küszöb viszont megmaradna.

E változásokkal "nagyjából harmadával lehetne csökkenteni a választások költségeit" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki azt javasolta, hogy a következő hat hétben hozzanak új törvényt a pártfinanszírozásról. Gyurcsány Ferenc szerint ebben az ügyben meg kell teremteni a pártvezetők teljes körű büntetőjogi felelősségét.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek