Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Megszületett a megállapodás, helyreállt a munkabéke

Megszületett a megállapodás az ISD Dunaferr társaságcsoport vezetése és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között, így véget ért a sztrájk a vállalatnál - közölték a felek kedden az MTI-vel.

A közös közlemény szerint visszamenőleges hatállyal, 2013. január 1-jétől a kollektív szerződés hatálya alá tartozó társaságoknál dolgozó munkavállalók 3,5 százalékos alapbérfejlesztésben részesülnek. 2013. július 1-jétől további 1 százalékkal emelkedik a munkavállalók alapbére. Az emelés ugyanilyen mértékben érinti a szociális juttatásokat is.

A kedden Dunaújvárosban aláírt megegyezés mindkét fél számára kielégítő. A megállapodás aláírásával egyidőben helyreállt a munkabéke, egyúttal elmarad a budapesti orosz nagykövetség elé szerdára tervezett demonstráció is - áll a közleményben.

A szabadságos (13. havi) bért a munkáltató a kollektív szerződésben szabályozott módon, annak esedékességi idejében teljes egészében kifizeti. A karácsonyi (14. havi) bér átütemezésre kerül oly módon, hogy azt a munkáltató 2014. január 1-jétől, 12 havi egyenlő részletben fizeti meg a munkavállalók részére, amennyiben az I. számú nagyolvasztó átépítése befejeződött. A munkáltató 2015. január 1-jétől a karácsonyi bért beépíti az alapbérbe. Továbbá a munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a kollektív szerződést 2014. június 30. előtt nem mondja fel.

Mucsi Zoltán, a sztrájkbizottság elnöke az MTI érdeklődésére elmondta: az aláírást követően néhány perccel újraindult a munka. Mindez elsősorban a hideg- és meleghengerművet, valamint a kiszállítást érintette, ahol hét napja folyamatosan állt a munka. A többi területen csak délutánonként voltak kétórás munkabeszüntetések, ott szerdán már nem lesz leállás.

A határozatlan idejű általános sztrájkot múlt kedden jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. Az érdekvédők a múlt szerdán indított munkabeszüntetést a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk