Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Megújul a Dunapack nyíregyházi papírgyára

Több mint 1,7 milliárd forintot fordít az osztrák érdekeltségű Dunapack Papír és Csomagolóanyag Kft. nyíregyházi gyárának technológiai fejlesztésére – közölte a cég ügyvezető igazgatója hétfőn az üzemben tartott projektismertetőn.

Galambos Attila elmondta, hogy az ausztriai Prinzhorn Csoporthoz tartozó társaság 1 milliárd 716,8 millió forintos költségből újítja meg a hullámpapír lemezeket és dobozokat gyártó, illetve feldolgozó üzemét, amelyben kétszázan dolgoznak.

Kiemelte: a beruházást a kft. 851 millió forint európai uniós támogatással valósítja meg a 2015. januári projektzárásig.

A Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is piacvezető nyíregyházi papírgyár évente 100 millió négyzetméter, mintegy 55 ezer tonna papírterméket készít. A már vége felé járó fejlesztéssel a termelési kapacitást 20 millió négyzetméterrel növelik.

Sápi Tamás, a nyírségi üzem termelési igazgatója hangsúlyozta: a kapacitás-növelés mellett ezentúl már öt- és hétrétegű hullámpapírtermékeket is gyárthatnak majd. A térségben a második lesz a nyíregyházi gyár, amely ilyen vastagságú termék-előállításra képes. Emellett bővül a színskála is, amitől ugyancsak új piacok megszerzését remélik a jövő évtől.

Galambos Attila ügyvezető igazgató az MTI kérdésére elmondta, hogy a múlt évben 12 milliárd forint volt a nyírségi üzem árbevétele, ami az idén várhatóan több lesz. A technológiai fejlesztést követő, 2015-ös megrendelés-felfutás után pedig minden korábbinál nagyobb árbevételre számítanak.

A projektismertetőn részt vett Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP) Nyíregyháza polgármestere is, aki azt emelte ki, hogy a legutóbbi négy évben 55 milliárd forint európai uniós és nemzeti támogatást kaptak gazdaság-fejlesztésre a város cégei, vállalkozásai.

Seszták Oszkár, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat FIDESZ-KDNP-s elnöke megerősítette: a 2014-2020 közötti uniós pénzügyi ciklusban Nyíregyháza 23 milliárd, a megye pedig 70 milliárd forint támogatási összeget használhat fel fejlesztésre.

Korma Péter, megyei kormánymegbízott azt hangsúlyozta, hogy az átalakított államigazgatási szervek a fejlesztéseket a szakhatósági engedélyek ügyintézésének gyorsításával segítik majd.

Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő arról szólt, hogy a rendelkezésre álló fejlesztési források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre költik majd 2020-ig a térségben.

Az osztrák Prinzhorn Csoportnak 13 országban van gyára, éves forgalma meghaladja az egymilliárd eurót.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk