Megjelent: 18 éve

Megüresedő háziorvosi praxisok

A háziorvosok átlagéletkora 57 év, így a praxisok hatvan százaléka tíz éven belül kiürül. Helyükre nem mindenhol van fiatal jelentkező, ráadásul a több milliós körzeteket nem mindenki tudja megvenni. A helyzet a háziorvosi ellátás színvonalának csökkenéséhez is vezethet.

Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) kutatása szerint a háziorvosok többsége 55 év fölötti. Az elöregedésből következő orvoshiányt nem könnyű orvosolni: a fiatalok tapasztalatlanok, ráadásul nincs elég pénzük a körzet megvásárlására, a határon túli magyarok nem terveznek nálunk hosszú távra, így gyakran idős doktoroknak kell szolgálatban maradniuk.

Legalább hetven település küzd Magyarországon tartós orvoshiánnyal. Ezeknek az állásoknak a betöltésére a szaktárca 100 millió forintos pályázatot írt ki. Célja, hogy megemelt praxisdíjjal és kedvező továbbképzési lehetőséggel szakvizsga nélküli orvosokat nyerjen meg a hiánnyal küzdő településeknek. Az új rendszer január 1-je óta működik. Balogh Sándor, az OALI főigazgatója szerint eddig egy oroszlányi praxisra kötöttek ilyen feltételekkel szerződést, néhány körzetre pedig még tárgyalnak a jelentkezőkkel. Noha a vártnál eddig kevesebb érdeklődő volt, számuk szinte naponta változik. Többségük 40-50 év körüli, szakvizsgával nem rendelkező orvos, akik vállalják az OALI által szervezett szakmai továbbképzésben való részvételt. A pályázaton nyertes települések, körülbelül havi egymillió forintból támogathatják a rendelőt illetve az orvost. A tartósan üres helyek betöltésének további kedvezménye, hogy az orvosnak nem kell megvásárolnia a működtetési jogot, vagyis ingyen jut a praxishoz.

Képzetlenül a rendelőbe?

A szakma fiatalítása és a tartósan üres praxisok betöltése érdekében az egészségügyi tárca módosította az eddigi szabályokat: míg korábban a frissdiplomás csak két év elméleti és ugyanennyi gyakorlati képzés után kaphatott háziorvosi működési engedélyt, és ezt követően minimum három év múlva tehetett szakvizsgát, ma már azonnal munkába állhat. A praxis elfoglalásának feltétele, hogy regisztráljon háziorvosi képzésre, és hat éven belül tegyen szakvizsgát. Ha ezt vállalja, szakmai felügyelet mellett azonnal praktizálhat. „Ez a megoldás sem az orvosnak, sem a betegeknek nem jó. Fiatal kollégáink szerencsére érzékelik a lehetőségben rejlő hatalmas szakmai kockázatot. Nem tudok arról, hogy ilyen feltételekkel közülük bárki elfoglalt volna háziorvosi praxist"– véli az OALI főorvosa. Hasonló véleményét hangoztatta Kertai Aurél, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) háziorvosi tagozatának elnöke is, aki tart a szakma felhígulásától, leértékelődésétől és a szolgáltatás minőségének romlásától.

Röghöz kötött orvosok

Azok az elszánt, szakvizsgával rendelkező fiatal orvosok, akik háziorvosként szeretnének dolgozni, a – nem ritkán több millióba kerülő – praxis vásárlásához állami kamattámogatásra pályázhatnak. Sokakat elriaszt ettől a banki hitelért folyamodók által jól ismert bürokratikus kanosszajárás, valamint az a tény, hogy a hitelt nem a vállalkozásuk kapja, hanem magánszemélyként verik magukat illetékköteles, milliós adósságba. A hitelből megvásárolt praxis pedig, annak kifizetéséig, vagyis akár évtizedekig eladhatatlan, így akár egész életére röghöz kötötté válik.

Az elöregedés, vagy egyéb okok miatt tartósan üressé váló praxisok orvoshiánya megszüntetésének kulcsa Balogh Sándor szerint egyértelműen a kistérségi alapellátás megszervezése lenne, vagyis a jelenlegi szolgáltató hálózat gyökeres átalakítása. Külföldi példák szerint ez a rendszer – amely a kis létszámú településeken jól képzett nővérekkel dolgozó egészségházakat, a kistérségi központban pedig orvosokat foglalkoztató gyógyító centrumokat működtet – hatékony, jó minőségű és biztonságos betegellátást nyújt.

Háziorvos tolószékben

Agg doktorok
Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) aktuális adatai szerint a körülbelül kétezer hazai praxis, 7483 háziorvosának mindössze a 0,87 százaléka (1990-ben 1,5 százaléka), azaz hatvanöt fő, harminc éven aluli, 722 fő 31-35 éves, a derékhad pedig (4498 fő) a 45-50, illetve az 50-55 éves korosztályba tartozik. A szakma elöregedési tendenciáit leginkább a hatvan évesek, illetve annál idősebbek aránya mutatja; tizenöt évvel ezelőtt 10,4 százalék volt e korcsoport aránya a háziorvosok között, 2005-ben már 29,38 százalék. Balogh Sándor, az intézet főigazgató főorvosa szerint már nem számít egyedi esetnek a nyolcvanon felüli aktív orvos sem.



„Ismerek olyan háziorvost, aki tolószékben teljesít szolgálatot, mert ha nyugdíjba menne, a körzete ellátatlan maradna. Országosan 120-150 tartósan üres praxis van, ami persze nem azt jelenti, hogy ezekben a körzetekben orvosi ellátás nélkül marad a lakosság. Az orvoshiányt általában helyettesítéssel oldják meg. Ez a helyzet természetesen sem a saját munkáján felül plusz terheket vállaló orvosnak, sem az ellátás minőségének, nem használ. Noha a háziorvosok átlagéletkora jelenleg 57 év, és ez a statisztika nyelvén azt jelentené, hogy tíz éven belül a praxisok legalább 60 százaléka kiürül, a valóságban nem ez a helyzet. Előre nem látható, hogy milyen korúak lépnek majd be a szolgálatba és hányan döntenek úgy, hogy a nyugdíjkorhatár után is aktívak maradnak" – mondta Balogh Sándor a FigyelőNetnek.

Nyugatra vágyó határon túliak

Megoldást jelenthet az üres praxisokra a határon túli magyar orvosok bevonása is. Kapócs Gábor, a szaktárca egészségpolitikai helyettes államtitkára szerint különös figyelmet kell fordítani a nyugdíjba vonuló háziorvosok utánpótlására. „Ismerve az eddigi tendenciát elképzelhető, hogy a praxisok egy részét határon túli magyar területekről érkező orvosok, illetve a nálunk diplomázó külföldiek közül töltik majd be" – vélekedett az egészségpolitikus. Éger István, a MOK elnöke azonban kételkedik az ilyen elképzelések realitásában. „A magyar lakta településekről érkező orvosok közül nem egy csupán ugródeszkának tekinti az itteni munkát, és alkalmazása után rövid idő múlva Nyugatra távozik" – mondta éger István a FigyelőNetnek. Balogh Sándor tényként említi, hogy a tartósan üres körzetek közül jó néhányban az önkormányzat ellenérdekelt a háziorvosi állás betöltésében, mert a kis lélekszámú, szűk büdzséből gazdálkodó településeknek lényegesen olcsóbb a helyettesítés, mint a saját praxis működtetése.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek