kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

Mely szakmák iránt tanúsítunk bizalmat?

A GfK Csoport által 2009 tavaszán végzett felmérés szerint továbbra is a tűzoltókat övezi a legnagyobb bizalom hazánkban. Mellettük a postások és a tanítók, tanárok állnak a bizalmi lista élén, megelőzve a tavalyi harmadik helyezett orvosokat. A tavalyi évhez képest a legnagyobb bizalomvesztést a bankárok szenvedték el világszerte. A lista sereghajtói az újságírók és a politikusok, akik iránt tovább csökkent a bizalom.

A GfK Csoport Wall Street Journal Europe megbízásából készített legfrissebb felmérése szerint Magyarországon továbbra is tízből kilenc megkérdezett bízik a tűzoltók állhatatosságában és szakértelmében. A 20 szakma képviselői iránti bizalom összesítő listáján nem történt jelentős változás a 2008-as eredményekhez képest. Hazánkban a tűzoltók és a postások után a tanítók, tanárok szerezték meg a dobogós, harmadik helyet, maguk mögé utasítva ezzel az orvosokat és a katonaságot. A legnagyobb mértékű bizalomnövekedés az ő esetükben figyelhető meg: a megkérdezettek 92 százaléka bízik bennük, szemben a tavalyi 81 százalékkal (11 százalékpontos növekedés). Nemzetközi viszonylatban pedig a második helyre kerültek, ehhez az eredményhez a megkérdezettek 85 százalékának a bizalma már elegendőnek bizonyult.

A felső harmadban: az orvosok, a katonaság és a piackutatók

Az orvosok iránti bizalom ugyan nem csökkent, mégis visszaszorultak a negyedik helyre. A megkérdezettek háromnegyede bízik a katonaságban illetve a piackutatókban, kétharmaduk pedig a rendőrökben és a környezetvédő szervezetek képviselőiben. A piackutatási szakma képviselőit honfitársaink a régióhoz hasonlóan kedvezőbben ítélték meg, mint nemzetközi szinten. Ugyanez elmondható a marketing szakemberekről, akikben minden második magyar megkérdezett bízik. Az nemzetközi adatok szerint azonban csak tízből négyen, amely alapján csak a lista alsó harmadában foglalnak helyet.

A középső harmadban: a bírák, az ügyvédek és a papság

A középső harmadban találhatók a bírák, az ügyvédek, valamint a köztisztviselők és az önkormányzati képviselők csoportja. Az ügyvédeknek a magyarok jóval nagyobb bizalmat szavaztak, mint a régió más országaiban élők, ahol csupán tízből négyen bíznak e szakma képviselőiben. A papság a nemzetközi összesített adatok szerint a lakosság kétharmadának bizalmát élvezi, Közép-Európában még ennél is nagyobb bizalmat kaptak - ezzel szemben hazánkban csupán minden második válaszadó fejezte ki bizalmát az egyházi elöljárók iránt. Nemzetközi és regionális viszonylatban a jótékonysági szervezetek képviselői nagyobb bizalmat élveznek, mint hazánkban.

Az alsó harmadban: a bankárok, az újságírók és a politikusok

A bizalmi lista alsó harmadában a megkérdezettek kevesebb, mint fele szavazott bizalmat az egyes szakmák képviselőinek. A szakszervezetek képviselőit és a vállalatvezetőket követik a bankárok, akik a legnagyobb bizalomvesztést szenvedték el. A válaszadók kevesebb, mint 40 százaléka bízik bennük mind nemzetközi, mind pedig hazai szinten. Néhány nyugat-európai országban - például Svédországban és az Egyesült Királyságban -, valamint az Egyesült Államokban drasztikusan csökkent a bizalom a pénzügyi intézmények képviselői iránt a tavalyi évhez képest. Svájcban ítélték meg a legkedvezőbben őket, az ott élők 68 százaléka bízik a bankárokban. A reklámszakemberek Közép-Európában az emberek felének bizalmát élvezik, hazánkról ez már korántsem mondható el.

A lista sereghajtói az újságírók és a politikusok, akik iránt tovább csökkent a bizalom. Az újságírókat hazánkban jóval kedvezőtlenebbül ítélik meg, mint nemzetközi vagy regionális szinten, ahol előrébb állnak a listán. A politikusok iránti bizalom eddig is kifejezetten alacsony volt, de még ez is tovább romlott, tízből mindössze egy ember tanúsít bizalmat irántuk.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Évi 70 millió forintos fizetésért keresnek háziorvost

Évi 150 ezer fontért, azaz mintegy 70 millió forintért keresnek az Egyesült Királyság legtávolabbi, legeldugottabb szigeteinek háziorvosi... Teljes cikk

Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk