kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Melyek a legnagyobb vállalkozások? - átadták a TOP 100 díjakat

Öt kategóriában adták át Hajdú-Bihar megye legnagyobb vállalkozásainak a TOP 100 díjakat kedden Debrecenben abból az alkalomból, hogy a Hajdú-Bihari Napló a megyei kereskedelmi és iparkamarával, illetve az adóhivatal regionális igazgatóságával együttműködve az idén is megjelentette a 100 legnagyobb megyei vállalkozást bemutató kiadványát.

A legnagyobb nettó árbevételért járó díjat a Tigáz Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., a legnagyobb adózás előtti eredményért járó díjat a National Instruments (NI) Kft., a legnagyobb export árbevételért és a legnagyobb foglalkoztatónak járó díjat a Teva Gyógyszergyár Zrt., a legeredményesebb új belépőnek adományozott díjat a Tranzit Food Baromfifeldolgozó Kft. kapta.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a díjátadón tartott előadásában kijelentette: a kormányprogramot végre kell hajtani. Ennek kapcsán a "gazdaság körüli struktúrák" átalakítására, fenntartható pályára állítására hívta fel a figyelmet.

A kamara elnöke szerint nehezíti a helyzetet, hogy több válság egyidejűleg van jelent. Felsorolása szerint 2008 óta tart a világgazdasági pénzügyi válság, fél éve az eurózóna válsága, miközben több európai uniós tagállam - Görögországtól Olaszországig - költségvetési válságot él át.

Ehhez társulnak a magyarországi belső válságok: a gyakorlatilag a rendszerváltás óta húzódó strukturális válság, a gazdaság és iparszerkezeti feszültségek, valamint a térségi feszültségek - fűzte hozzá.

Parragh László szerint a következő négy hét sorsfordító lesz, ugyanis az Országgyűlés előtt olyan, a gazdaságot is érintő törvényjavaslatok vannak, amelyeket a kamara is támogat.

Ugyanakkor a kamarai elnök figyelmeztetett rá, hogy "az IMF a frontsebész eszközeivel" dolgozik; okos ország a fenntarthatósághoz szükséges lépéseket magától teszi meg.

Jelenleg két dolgot, a súlyos örökség felszámolását és a válságkezelést párhuzamosan kell megtenni, ami ebben az ügyben zajlik az a gazdaság érdeke, s a kamara kiáll mellette - jelentette ki Parragh László Debrecenben.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk