Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 9 éve

Melyek Fejér megye legnagyobb vállalkozásai?

Fejér megye száz legnagyobb nettó árbevételét produkáló vállalkozása adja az összes megyei nettó árbevétel háromnegyedét a 2013-as társasági adóbevallások szerint - ismertette Umenhoffer Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága főigazgatója egy gazdasági fórumon.

images

Umenhoffer Ferenc elmondta, hogy a top 100-as listán található cégek közé 2,2 milliárd forint nettó árbevétellel lehetett bekerülni. Rámutatott, hogy ezek a vállalkozások a megyei exportbevétel közel 95 százalékát adják, és a munkavállalók több mint felét foglalkoztatják.

Jelezte, hogy Fejér megyében tavalyelőtthöz képest 2013-ban négy százalékkal csökkent az értékesítés nettó árbevétele, a száz legnagyobb árbevétellel rendelkező vállalkozásoké pedig 5,7 százalékkal. Ugyanakkor a cégek adózás előtti eredménye 5 százalékkal nőtt 2012-höz képest, a TOP 100-é viszont csökkent 2,8 százalékkal.

A főigazgató kiemelte: Fejér megyében pozitív változások láthatóak az idei évben. 2014 októberéig a nettó adóbevétel több mint 12 százalékkal haladta meg az előző évit, és minden adónemben növekedés tapasztalható.

A konferencia keretében bemutatott, a Pannon Lapok Társasága, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, a NAV, illetve a KSH közreműködésében összeállított TOP 100+100 - Fejér megyei gazdasági értéktár 2013. című kiadvány szerint a megye legnagyobb nettó árbevételét a Spar Magyarország Kft. érte el 384,6 milliárd forinttal. A megyében első alkalommal megjelentetett lista második helyén az ISD Dunaferr Zrt. (271,5 milliárd forint), harmadik helyén pedig a Hankook Tire Magyarország Kft. (165,6 milliárd forint) áll.

Az alkalmazottak számát tekintve szintén a Spar áll az élen 14 157 fővel, megelőzve az ISD Dunaferrt (4536 fő) és a Denso Gyártó Magyarország Kft.-t (3638 fő).

Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta: a számok azt mutatják, hogy Fejér megye és benne Székesfehérvár a magyar gazdaság egyik motorja. Megjegyezte, hogy a város mintegy 30 milliárd forint főösszegű költségvetésének fele saját bevétel, amely szinte teljes egészében megegyezik az iparűzési adóbevétellel. Ezért létkérdés a város számára, hogy a helyben működő cégek minél sikeresebbek legyenek - szögezte le.

Cser-Palkovics András a jelenlegi legnagyobb problémának a munkaerőhiányt nevezte, amelynek megoldására lehetőséget teremt a szakképzés és a műszaki felsőoktatás erősítése, valamint a tervezett lakásépítési program, amely a munkaerő letelepítését szolgálná a megyeszékhelyen.

Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke megerősítette: Fejér megye alkalmas arra, hogy a migrációs folyamatokban befogadó térség legyen, és a Kárpát-medencében élő, határon túli magyarokat, valamint a külföldön dolgozó magyarokat letelepítse. Ehhez szerinte a munkaerővonzó képességet jelentősen növelő lakások építése elengedhetetlen.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk