Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Mentesül a hallgatói ösztöndíjszerződés alól a három gyermeket nevelő édesanya

A jelenleg még hallgatói ösztöndíjszerződésnek nevezett dokumentumban vállalt kötelezettség alól automatikusan mentesül az az édesanya, aki három gyermeket szül - pontosította a sajtóban megjelent információkat pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A tárcának az MTI-hez pénteken eljuttatott közleménye szerint a hallgatói szerződések nyilvántartásáért felelős szerv mentesítheti a kötelezettség alól azt a hallgatót is, aki az oklevelét tartós betegsége, balesete vagy szülés miatt nem képes megszerezni. Részben vagy egészben mentesség adható a megváltozott munkaképességre, a tartós betegségre, illetve két vagy több gyermek nevelésére tekintettel is.

Kitértek arra is, hogy a meghatározott kedvezményt csak az egyik szülő számára engedélyezi a törvény. A tervek szerint a hallgatók a következő tanévtől szerződés helyett nyilatkozatot írnak majd alá. A részletekről jövő szerdán dönt a kormány - mondta Klinghammer István csütörtökön.

A felsőoktatási államtitkár az MTI kérdésére közölte: a hallgatókkal a koncepciót munkálták ki. Abban egyebek között az szerepel, hogy a nyilatkozatot aláíró hallgatók állami ösztöndíjat kapnak, és emellett jár majd a szociális ösztöndíj is.

Az elképzelések szerint a diákoknak a tanulmányi időnek megfelelő időtartamot kell ledolgozniuk a végzés után 10-12 éven belül magyar vállalatoknál.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk