kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Mentorok és mediátorok lehetnek a nyugdíjas bírák

Mentorként és mediátorként dolgozhatnának tovább a nyugdíjas bírák - jelentette ki Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke pénteken a Heves megyei Felsőtárkányban.

Handó Tünde a magyar bírósági szervezet elnökeinek értekezlete alkalmából tartott sajtótájékoztatón közölte: ezzel volna megteremthető a nyugdíjkorhatár elérése után nyugállományba vonuló bírák továbbfoglalkoztatása. Fontos feladat ugyanakkor egy egységes eljárás kialakítása annak érdekében, hogy átsegítse a bíróságokat azon a helyzeten, amelyet a bírók tömeges kiesése okoz - tette hozzá. Mint elmondta, a mentorként tovább dolgozó bírók feladata volna fiatal kollégáik instruálása, erre ugyanis eddig nem volt idő a feszített munkarendben. Kitért arra, hogy mediációt is végezhetnének a szervezetből kikerülő kollégáik, például válóperek során a vitás ügyek, például a gyermekelhelyezés békés megoldása érdekében.

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke arról is szólt, hogy a jövőben jobban kell gazdálkodni a bíróságok emberi erőforrásával, ugyanis ma a bírák munkájának akár 50 százalékát is olyan adminisztrációs feladatok elvégzése köti le, amelyeket alacsonyabb végzettséggel is el lehetne látni. Közlése szerint ezért a jövőben egységesíteni kívánják, mi az, amit csak egy bíró végezhet el, és mi az, amit egy titkár, illetve egy adott időszakban mennyi a megengedhető ügyszám egy-egy bíró számára.

Handó Tünde elmondta azt is, szintén fontosnak tartja, hogy a bíróságok munkája a jövőben megismerhetővé váljon az állampolgárok számára, mert így átlátható az igazgatás és az ítélkezés gyakorlata. Darák Péter, a Kúria elnöke arról szólt, hogy rendszeressé kívánják tenni az alsóbb szinteken ítélkező bírák szakmai gyakorlatát a Kúrián, annak érdekében, hogy azok betekintést nyerjenek a legfőbb bírósági szervezet mindennapjaiba. Ugyanakkor a Kúria is értesülhet ezáltal az alsóbb szintek legégetőbb jogalkalmazási problémáiról; hosszabb távon 3-6 hónapos szakmai gyakorlatokat kívánnak szervezni - mondta a főbíró. A tanácskozáson a törvényszékek és az ítélőtáblák elnökei vettek részt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk