kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Mentorok segítik a tanárokat a továbbképzések kiválasztásában

Mentorok segítik jövőre a pedagógusok munkáját, azon belül is a szakmai fejlődést szolgáló továbbképzés helyes kiválasztását. A szaktanácsadók az új Nemzeti alaptanterv bevezetése után állnak munkába, és látogatják meg az iskolákban a katedrán állókat - mondta el Kaposi József, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) főigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A szaktanácsadók feladata lesz, hogy az iskolai, tanórai látogatások során felállítsák a diagnózist, mely eszközök javíthatják a nevelő-oktató munkát. A tanácsot nem kötelező megfogadni, Kaposi József azonban elmondta: a továbbképzések helyes kiválasztásával nem csak a pedagógus fejlődhet, hanem az iskola eredményei is javulhatnak. Hozzátette: azért van szükség az OFI keretein belül kifejlesztett rendszerre, mert a tanárok sok esetben nem célirányosan választanak a továbbképzések közül.


Sok tanárnak az alapvégzettségével is gond van



A hajdupress.hu információi szerint 6500 pedagógus közül 450 általános iskolai tanárnak, tanítónak részben vagy egyáltalán nincs megfelelő képesítése. A szakképző intézetekben oktatók közül pedig minden negyediknek gond van a végzettségét igazoló papírokkal. Az internetes portál a most zárult Hajdú-Bihar megyei közoktatási intézményekben végzett másfél tanéven keresztül végzett vizsgálat eredményeiről számolt be.

A tavaly március és augusztus között a megye 97 általános iskolájában oktató több mint 4000 vizsgált pedagógus közül összesen 449-nek nincs megfelelő végzettsége. Sok helyen olyan tanítók oktattak felsőben, akiknek csak alsó tagozatban lehetetett volna, illetve akadt olyan vidéki iskola is, ahol az igazgató legmagasabb végzettsége az érettségi volt. A megyei szakképző intézményekben a vizsgált 2360 tanár közül 641-nek valamilyen szempontból kifogásolható a végzettsége, 210-nek pedig egyáltalán nincs diplomája az általa oktatott tantárgyból. Azt, hogy a figyelmeztetés óta az intézményekben sikerült-e pótolni a hiányosságokat, a szakképző intézetekben május, az általános iskolákban pedig augusztus végén ellenőrzik.

Magyar Nemzet/hajdupress.hu/edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk