kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

MEOSZ: nem pénzkérdés a képzés folytatása a mozgásjavító iskolában

Nem pénzkérdés a középiskolai képzés folytatása a budapesti Mexikói úti mozgásjavító iskolában a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) szerint.

A szervezet szerdán az MTI-nek küldött közleményében azt írta, a szülőkkel együtt arra kérik a főpolgármestert és az oktatást felügyelő minisztert, fontolják meg és változtassák meg a döntést. A MEOSZ már hétfőn tudatta, elfogadhatatlannak tartják, hogy a főváros a 2013-2014-es tanévtől már nem indít új szakközépiskolai évfolyamot.

A szövetség szerint a szakközépiskolai oktatás "egy tanterem kialakításával, mindössze kétmillió forintból" is folytatható lenne, ha a fővárosi önkormányzat akarná.

Közölték, a fenntartó érdemben nem is tárgyalt erről az intézménnyel, az illetékesek - figyelmen kívül hagyva a gyermekek érdekeit - eldöntötték, hogy megszüntetik a szakközépiskolát.

A MEOSZ és a szülők bíznak abban, hogy Tarlós István főpolgármester felülvizsgálja a döntést - írták. Álláspontjuk szerint a középiskola működéséhez szükséges infrastruktúra jelentős része most is rendelkezésre áll.

Közölték azt is, hogy az iskola vezetése tudomásul vette, hogy a nehéz gazdasági helyzet miatt a rekonstrukció csúszik, ezért is nem 200 milliót, csupán kétmillió forintot kértek az új évfolyam elindításához szükséges tanterem kialakításához.

Utaltak arra, hogy a főváros a Petrik Lajos és Neumann János szakközépiskolákat javasolta megoldásként, ám szerintük ezek az intézmények "megközelítőleg sem tudnak olyan színvonalú ellátást, fejlesztést nyújtani" a súlyos mozgássérült gyermekeknek, mint a mozgásjavító, és nem is alkalmasak arra, hogy nagyobb létszámban fogadjanak ilyen diákokat.

Véleményük szerint az is csak "papíron igaz", hogy ezekben is több szakmacsoportból választhatnak a mozgáskorlátozott diákok, a gyakorlatban csak informatikát tudnak tanulni. A főváros állításával ellentétben a Neumann János szakközépiskola messze van a Mexikói úttól, ráadásul rosszul és csak részlegesen lett akadálymentesítve. Ezzel szemben a mozgásjavító iskolában egy helyen folyik az oktatás, a fejlesztés, a különböző terápiák, és ott található a diákotthon is - írta a MEOSZ.

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatósága hétfőn azt közölte, az iskolában nincsenek meg a szakközépiskolai képzéshez szükséges tárgyi és infrastrukturális eszközök.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk