kapubanner for mobile
Megjelent: 18 éve

Merész álmok miatt frissíti vezetőségét a Synergon

Új, csoport szintű vezérigazgatói pozíció létesítésével, és a magyar anyacég vezérének lecserélésével kívánja piaci pozícióját megerősíteni a Synergon igazgatósága. A terjeszkedési és konszolidációs tervek megvalósítására kiválasztott menedzserek, Radnóty Zoltán és Dr. Tóth Zsolt az mfor.hu-nak nyilatkoztak.

Radnóty Zoltán



Ismerje meg Radnóty Zoltán életútját! "A döntően magyar tulajdonú Synergon informatikai társaság, mint vállalatcsoport a régióban vezető pozícióra törekszik, további piacok megszerzését tűzte ki célul például Romániában és Ukrajnában is. Épp ez a növekedés teszi szükségessé az új funkció létesítését" - nyilatkozta az mfor.hu-nak Radnóty Zoltán, aki március 3-i hatállyal lett a Synergon csoport vezérigazgatója.

Előnyt jelenthet számára a feladatok koordinálásában, hogy korábban vezérigazgató-helyettesként a Corvinus Rt.-nél a határon túli üzletek tartoztak illetékességi körébe. "A 620 embert foglalkoztató csoport élén jelentős tudással és erős jövőképpel rendelkező középvezetők vannak. Ezt egészítem ki azzal a fajta menedzseri tapasztalattal, amit a hazai nagyvállalatok élén szereztem, mint a hatékonyságra törekvő látásmód, vagy a befektetői-banki szakmai ismeretek" - tette hozzá Radnóty.

Amerikai cégkultúra a tarsolyban

"Kihívást jelent számomra a multinacionális szektorban eltöltött évek után visszacsöppenni a magyar cégkultúrába, a hazai informatikai fejlesztések egyik zászlóshajójának keretében" - mondta lapunknak Dr. Tóth Zsolt. A menedzser, aki a Synergon Informatika Rt. vezérigazgatói tisztségét április 18-tól veszi át a teljesítmények mérhetőségének bevezetését, a pénzügyi szempontok előtérbe kerülését helyezte kilátásba a vállalatnál. "Korai lenne arról beszélni, miként növelném a hatékonyságot, fontosnak tartom azonban az amerikai cégkultúra értékes elemeinek átemelését, így az erőteljes költség-haszon gondolkodást, a profizmust, és a kollégák elkötelezettségét" - hangsúlyozta.


Dr. Tóth Zsolt


Ismerje meg dr. Tóth Zsolt életútját!
Dr. Tóth Zsolt teljes hatáskörrel rendelkezik majd a csoport bevételének 75 százalékát nyújtó Synergon Magyarország ügyeit illetően. "Az informatikai üzlet vevői oldalán eltöltött évek eredményeként pontosan tudom, mik lehetnek a Synergon ügyfeleinek és potenciális vevőinek igényei" - tette hozzá. A Transcomnál felmondási idejét töltő menedzser nevéhez fűződött ennél a társaságnál a mozgáskorlátozottak foglalkoztatása. Kérdésünkre közölte: amennyiben megfelelő képesítéssel rendelkeznek ennek a munkavállalói csoportnak a tagjai, "nincs akadálya, hogy a Synergonnál is elhelyezkedhessenek a jövőben".

Búcsú Száray Loránttól

A Synergon Informatika Rt. igazgatósága a március elejei ülésén határozott arról, hogy az eddig egy személy által ellátott vezérigazgatói és csoport szintű vezérigazgatói feladatkörök a korábbi terveknek megfelelően személyi szinten is kettéválnak. Ezzel párhuzamosan Száray Loránt vezérigazgatói kinevezése április 18-i hatállyal közös megegyezés alapján megszűnik. A két új vezető várhatóan március 9-én, nyilvános sajtóesemény keretében mutatkozik be.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek