kapubanner for mobile
Megjelent: 15 éve

MESZ: Alkotmányellenes a rendőrség leépítése

Az elmúlt években kénytelenek voltunk hozzá szokni a jólétet romboló "jóléti programok", a válságot mélyítő "válságkezelések", valamint a tisztviselői létszámot bővítő "létszámcsökkentések" miatt a kormányzati szakértelem teljes hiányához. A Bajnai-kormány egyik első (a közrend védelméről szóló) tervezete azonban felülmúlta a legrosszabbakra is felkészült hazai közvélemény kabinettel szembeni várakozásait. Az alkotmányos demokrácia alapelveivel ellenkező törvényjavaslatot a MESZ a jogállamiság szempontjából teljesen elfogadhatatlannak tekinti.

Minden alkotmányos demokrácia (így a magyar is) azon megkérdőjelezhetetlen fundamentumra épül, hogy az erőszak alkalmazásának lehetősége kizárólag az állam (illetve annak bizonyos szervei) számára biztosított. Az államot - többek között - azért hozta létre az egyének sokasága, hogy a közösség védelmét, a közrend biztosítását, a polgárok testi épségét, személyi szabadságát, családi tulajdonát megvédje. A közrend védelmének feladata az állam egyik legfontosabb - számára alkotmányunkban előírt - funkciója, melyről egyetlen kormányzat sem mondhat le, azt senkire át nem ruházhatja. A Bajnai-kabinet azon tervezete, mely a Rendőrség nyilvánvaló válságát a közterület-felügyeletek és a polgárőr egyesületek hatáskörének bővítésével kívánja orvosolni, a központi állam közrendvédelmi funkcióját egyértelműen szűkíti azáltal, hogy nem állami vagy "félállami" szereplőkkel osztja meg az erőszak alkalmazásának monopóliumát.

Mindezen túlmenően a tervezet komoly adatvédelmi aggályokat is felvet. A rendőrség tevékenysége során ugyanis számos személyi adatot kezel, melyek a polgárőr szervezetekkel történő jövőbeni szorosabb együttműködése során bármikor kikerülhetnek a közösség ellenőrzése alól. Ezek szerint a kormányzati körök teljes gazdasági hozzá nem értését az abszolút közigazgatási, alkotmányjogi tudatlanság követi. A Magyarok Egymásért Szövetsége a törvénytervezet országgyűlési elfogadása esetén az Alkotmánybírósághoz fordul a jogszabály alkotmányos elveinket sárba tipró antidemokratizmusa miatt. A közösség biztonságát a megerősített rendőrségen keresztül közvetlenül az államnak kell biztosítania nem pedig arra fel nem jogosított civil egyleteknek és önkormányzati társaságoknak. Ha ez így megy tovább, a végén még megélhetjük, hogy a rendőrség a Magyar Gárdával fog együttműködni közfeladatai ellátása során.

Magyarok Egymásért Szövetsége

Országos Sajtószolgálat

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk