kapubanner for mobile
Megjelent: 19 éve

Mi lesz a minimálbérrel?

Míg a kormány a minimálbér alapösszegét a nyilvánosságra hozott létminimum szintjén határozná meg, vagyis 63 ezer forinton - s így a második szinten a középfokú végzettséggel rendelkezők ennél tíz százalékkal kapnának többet, illetve a felsőfokú végzettségűek húsz százalékkal - addig az MSZOSZ 65 ezer forintból indulna ki, és szorzószámai 1,23, illetve 1,5 lennének - derült ki a Napi Gazdaság mai számából.

A munkaügyi miniszter már jóváhagyta a javaslatot, s tegnap azt átküldte az Országos Érdekegyeztető Tanácsnak (OÉT) és bizottsági ülésekre, akik viszont ezt délutánig nem kapták meg. A munkaadói oldal csak a hivatalos kormányzati ajánlás megismerése után tárgyal a kérdésről.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének szorzószámai már egy 1992-es határozat tervezetében is szerepeltek, s arra hivatkoznak, hogy jelenleg is van ekkora keresetkülönbség a szakképzetlen és a szakképzett munkaerő, illetve a diplomások között. Utóbbiak esetében a fizetés közeledne a közalkalmazotti bértáblához, amely 2002 óta százezer forinttal számol. Mint Hanti Erzsébettől, az MSZOSZ gazdaságpolitikai szakértője a lapnak megjegyezte érdemes volna ezeket a szorzószámokat mint a valóságban érvényesülő kereseti különbségeket fixálni, és nem minden esetben három abszolút számot közölni.

Ez a minimálbér ugyanakkor az MSZOSZ szerint arra is megoldást nyújt, hogy ne legyen nagy különbség a bejelentett, a járulékfizetés alapját képező és a ténylegesen kifizetett keresetek között.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek