Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 8 éve

Migránsok tüntettek Svédországban

Több száz migráns tüntetett a menekültügyi szabályok július 20-tól életbe léptetett szigorítása ellen szerdán a svéd főváros, Stockholm főterén, a parlament épülete előtt.

Az SVT tévéadó beszámolója szerint a tiltakozók az tervezték, hogy egész éjjel és csütörtökön is a törvényhozás épülete előtt maradnak.

Rasa Daud, a megmozdulás egyik szervezője kijelentette: "Nem értem, hogy a törvényt miképpen fogadhatták el, valamit mindenképpen kell tenni ellene. Nem lehet hallgatni". Egy tüntető azt mondta, Svédország az igazságos és egyenjogú eljárásról ismert, de ez a törvény nem az.

Az új szabályozás értelmében a svéd hatóságok a következő három évben csak ideiglenes tartózkodási engedélyeket adhatnak ki a menekülteknek, illetve a családegyesítést is korlátozzák. A szabályozás alól kivételt képeznek az EU-tagállamok között kvóták alapján elosztott menedékkérők.

A javaslatot a 349 tagú svéd törvényhozás 240 képviselője támogatta 45 ellenében. A szigorítás július 20-tól lépett hatályba, és mindazokra vonatkozik, akik 2015. november 24-ét követően adták be menedékkérelmüket Svédországban.

Emberjogi szervezetek élesen bírálták az új menekültügyi szabályozást. A 9,8 milliós Svédország tavaly 163 ezer menekültet fogadott be, a lakosság számához viszonyítva a legtöbbet Európában.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk