kapubanner for mobile
Megjelent: 16 éve

Milliárdok az önkormányzati leépítésekre

Másfél milliárd forinthoz jutnak azok a települések, megyék, többcélú kistérségi társulások, amelyek sikeresen pályáztak az önkormányzati minisztérium idei létszámcsökkentési pályázatának első ütemében. Az összegek néhány százezer forintnál kezdődnek, és elérik a százmilliós nagyságrendet.

A legnagyobb támogatást - több mint 246 millió forintot - a Békés Megyei Önkormányzat kapta. Mint azt Farkas Zoltán, a közgyűlés alelnöke a Világgazdaságnak elmondta, 126 köztisztviselőtől és közalkalmazottól kellett megválniuk. Erre sajnos a kormány megszorító intézkedései miatt volt szükség. Harmaduk a Pándy Kálmán-kórház munkatársa volt. Annak ellenére, hogy súlyponti ez az egészségügyi intézmény, az ágyszámcsökkentés, valamint a teljesítményvolumen-korlátozás miatt kénytelenek voltak többtucatnyi embert elbocsátani.

A létszámleépítés viszonylag sok pedagógust is érintett. Az önkormányzat ugyanis a színvonal javítása, illetve az állami finanszírozási feltételek miatt átszervezésekre, összevonásokra kényszerült. Emellett a színház, a könyvtár, a múzeum, a szociális intézmények, illetve az önkormányzati hivatal néhány dolgozójának is el kellett hagynia a munkahelyét.

Az alelnök hangsúlyozta: arra törekedtek, hogy minél kevesebb ember legyen ellátás nélkül. Így a távozók 40 százaléka nyugdíjba vonult, a többieknek pedig segítettek állást találni.

Farkas Zoltán elmondta, az állami segítség csak tűzoltásra elegendő, nem oldja meg a megyei önkormányzatok nagyon súlyos pénzügyi gondját. Évről évre komoly elvonásokkal kell szembesülniük: Békés 2007-ben például 900, az idén pedig 600 millióval kapott kevesebbet, mint egy éve. Ehelyett az önkormányzatok állami finanszírozási rendszerét kellene alaposan átalakítania a kormánynak - fogalmazott.

Világgazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk