Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 10 éve

Milyen az élet? Az OECD megmondja

A globális gazdasági válság továbbra is mélyreható kihatással van az emberek jólétére, jócskán túlmutatva a munkahely elvesztése és a jövedelemkiesés miatti problémákon, és erősen befolyásolva az állampolgárok saját életükkel való elégedettségét és kormányuk iránti bizalmát - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) friss jelentéséből.

A Milyen az élet? - 2013 című jelentés szerint a jólét azokban az országokban romlott leginkább, ahol a legsúlyosabb volt a válság. 2007 és 2012 között az elégedettség aránya Görögországban több mint 20, Spanyolországban 12, Olaszországban 10 százalékkal csökkent. Németországban, Izraelben, Oroszországban, Mexikóban és Svédországban ugyanakkor mérsékelt növekedést könyvelhettek el.

Az OECD-tagok és más, gazdaságilag jelentős országok állampolgárainak jólétét mérő jelentés szerint a válság által legsúlyosabban érintett eurózónában csökkent a kormányok és kormányzati intézmények iránti bizalom. Ezen államokban 10 százalékponttal csökkent a kormányban bízok aránya a 2012-vel lezárult öt évben. Az OECD-tagokat összesítve nézve a megkérdezettek kevesebb mint fele mondta, hogy bízik a kormányában - ez 2006 óta a legalacsonyabb arány.

Angel Gurría OECD-főtitkár hangsúlyozta, a gazdasági irányelvek központi célkitűzésének kell lennie az emberek életszínvonalának javítása. A dokumentum rámutat, hogy a munka jelentős hatással van a jólétre. Európában, a nem megfelelő munkaszervezéssel bíró és a munkahelyükkel rossz kapcsolatot ápoló emberek 50 százaléka állítja, hogy munkája károsítja az egészségét, míg a kedvező körülmények közt dolgozóknál ugyanez az arány 15 százalék.

A jelentés szerint a jövedelembeli egyenlőtlenség Chilében, Mexikóban és Oroszországban volt a legmagasabb, és a kelet-európai, valamint északi országokban volt a legalacsonyabb a vizsgált időszakban. Az élettel való elégedettség tekintetében a svájciak, a norvégok, az izlandiak, a svédek, a dánok és a hollandok állnak az élen, míg a magyarok, a portugálok és a görögök sereghajtóként szerepelnek a rangsorban.

A várható élettartam Svájcban a legmagasabb, utána Olaszország, Japán és Spanyolország következik a sorban. A munka-élet egyensúly Törökországban a legrosszabb, majd Mexikó és Izrael következik. Hollandiában, Svédországban és Dániában ritkák a nagyon hosszú munkaidők. A norvégok és a dánok rendelkeznek a legtöbb, míg a franciák és a japánok a legkevesebb szabadidővel.

A kamaszkorú diákok olvasási, matematikai és tudományos képességeit, teljesítményeit nézve Finnország és Korea áll az élen. 2011-ben a jó vagy nagyon jó egészségi állapotról beszámoló felnőttek aránya 85, vagy annál magasabb százalék volt Svájcban, Ausztráliában, Új-Zélandon, Kanadában és az Egyesült Államokban. Japán végzett az utolsó helyen, ahol mindössze minden harmadik válaszoló számolt be "jó", vagy "nagyon jó" egészségi állapotról.

A tagországok többségében alacsony az emberölési arány, az OECD-átlag 2,23 eset 100 ezer emberre. Izlandon, Japánban és Norvégiában van a legkisebb esély arra, hogy valaki gyilkosság áldozata legyen. Mexikóban azonban majdnem megkétszereződött az emberölési arány az elmúlt tíz évben. A szociális támogatási hálózatok Törökországban, Mexikóban, Koreában és Görögországban bizonyultak a leggyengébbnek, míg Izlandon, Írországban, Nagy-Britanniában és Svájcban a legerősebbnek.

Magyarországon a háztartások átlagos nettó évi jövedelme nagyjából 3 millió forint (13 858 dollár), ami elmarad az 5,05 millió forintos (23 047 dollár) OECD-átlaghoz képest. Jelentős szakadék van a leggazdagabbak és a legszegényebbek között: a lakosság legtehetősebb 20 százaléka majdnem négyszer annyit keres, mint a legszegényebb 20 százalék.

A Magyarországon élő, 15 és 64 éves kor közötti emberek nagyjából 56 százalékának van fizetett munkája, ami jóval a 66 százalékos OECD-átlag alatt van. A férfiak mintegy 61 százalékának, a nők 51 százalékának van fizetett állása. Magyarországon évente 1980 órát dolgoznak az emberek, szemben az 1776 órás OECD-átlaggal.

A Magyarországon élő 25-64 éves kor közötti felnőttek 81 százaléka rendelkezik a középiskolaival megegyező végzettséggel: ez magasabb mint a 74 százalékon álló OECD-átlag. Az átlagos magyarországi diák teljesítménye az OECD-átlaghoz közeli értéket mutat a szervezet által életre hívott nemzetközi tanulói teljesítménymérés programon (PISA).

A születéskor várható átlagos élettartam Magyarországon 75 év, amely öt évvel marad el az OECD-átlagtól. A légköri szálló por - a levegőben eloszlatott finomszemcsés anyagok, amelyek károsíthatják a tüdőt - szintje 15 mikrogramm per köbméter, vagyis alacsonyabb a 21 mikrogramm per köbméteres átlagnál. A Magyarországon élők 76 százaléka elégedett a rendelkezésére álló víz minőségével, szemben a 84 százalékos OECD-átlaggal.

Az ország lakosságának 90 százaléka úgy véli, hogy ismer olyasvalakit, akire támaszkodhatna szükség esetén: ez megegyezik az OECD-átlaggal. A kormányba vetett közbizalmat és az állampolgárok politikai folyamatokban való részvételét jelző választói részvétel 47 százalék volt a legutóbbi választáskor: ez jócskán elmarad a 72 százalékos OECD-átlagtól és a tagállamok közt is a legalacsonyabb.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk