kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 14 éve

Milyen juttatások illetik majd meg a köztársasági elnököt?

Rétvári Bence közigazgatási államtitkár hétfőn a parlamentben fontosnak nevezte, hogy a közjogi rendszer részévé váljanak a volt köztársasági elnökök.

Az államtitkár a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke és a Legfelsőbb Bíróság elnöke tiszteletdíjáról és juttatásairól szóló törvényjavaslat expozéjában kiemelte: a volt köztársasági elnöknek járó juttatások időbeli korlátjának eltörlésével a törvény megteremti annak a lehetőségét, hogy a volt államfő tapasztalataival, ismereteivel és nemzetközi kapcsolatrendszerével élete végéig aktívan tudja az ország érdekeit szolgálni.

Hozzátette: a javaslat lehetővé teszi, hogy a volt köztársasági elnök feladatának ellátásához szükséges pénzügyi feltételeknek a Köztársasági Elnöki Hivatal költségvetésén belül történő biztosításával, a mindenkori kormánytól függetlenül tudja ellátni feladatait.

Az államtitkár hangsúlyozta: egy volt államfő külföldön a Magyar Köztársaságot képviseli, amit ott mond, az nem csupán a magánvéleménye lesz, hanem, mint volt államfőnek a véleménye, valamelyest Magyarország véleménye is.
Rétvári Bence elmondta azt is: a törvényjavaslat szerint a volt köztársasági elnököt lakáshasználati jog illeti meg, amelynek biztosításáról a Köztársasági Elnöki Hivatal gondoskodik. Ezt követően a volt köztársasági elnököt megillető lakás fenntartásáról is a hivatalnak kell gondoskodnia - tette hozzá.

Mint mondta, amennyiben a volt köztársasági elnök a tisztségét legalább két éven át betöltötte, nincs időbeli korláthoz kötve a volt köztársasági elnök gépkocsi használati joga, és a kétfős titkárság alkalmazását sem kötnék időbeli korláthoz.

Példaként hozta fel az európai államok közül Olaszországot, ahol - mint mondta - a volt államfő élethosszig tartó szenátori pozíciót kap. Közölte azt is: a volt államfők lemondhatnak a törvényjavaslatban megfogalmazott jogokról. Hozzátette: az indítvány a többi közjogi méltóság juttatásaihoz nem nyúl.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk