kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 15 éve

Milyenek a magyar munkavállalók kilátásai?

A gazdasági válságból a gazdasági növekedés vezet ki, ehhez adó- és kiadáscsökkentés szükséges - mondta Varga Mihály, a parlament költségvetési bizottságának elnöke kedden a Munkástanácsok Országos Szövetsége által "A magyar munkavállalók kilátásai a világgazdasági válság tükrében" címmel rendezett budapesti konferencián.

A bizottsági elnök, volt pénzügyminiszter szerint kisebb parlamenttel és önkormányzatokkal, valamint a korrupció visszaszorításával összesen több mint 500 milliárd forint megtakarítás érhető el, egy hiteles kormánnyal elérhető olcsóbb adósságfinanszírozás révén pedig további 400 milliárd forint. "Ebben még nem szerepel a szociális rendszer foglalkoztatási alapú átalakításából származó megtakarítás" - mondta.

Varga Mihály a magyar gazdaság korlátai közé sorolta a finanszírozhatóságot, a versenyképességet, a munkaerőpiacot, a hitelességet, valamint a növekedést. Utóbbi kettőségét jelzi, hogy az itt tevékenykedő nemzetközi cégek saját finanszírozással és beszállítókkal képesek voltak növekedni tavaly, míg a magyar tulajdonú társaságok már 2007-ben is recesszióban voltak, ennek eredőjeként adódott az 1,1 százalékos bővülés, míg Romániában és Lengyelországban is 6,6 százalék volt.

A jövő évi költségvetésről úgy vélekedett Varga Mihály, hogy az csak tűzoltásra alkalmas, hiányoznak belőle a kitörési pontok, csak a hiánycél betartására fókuszál. Felsorolta azokat a tételeket, amelyek a kisebb hiányt eredményezték: az önkormányzatok 150 milliárd forinttal kapnak kevesebbet, a 13. havi bér felfüggesztése 120 milliárd megtakarítással járt és 170 milliárddal csökkent a nyugdíj- és egészségbiztosítási kiadás is. A helyi tömegközlekedésre 30 milliárd forinttal jut kevesebb az eredeti előirányzathoz képest - tette hozzá.

Az összesen 25 milliárd dollárt kitevő, IMF, világbanki és európai uniós hitelkeretről pedig úgy vélekedett, hogy erről konzultálni kellett volna az ellenzékkel is, mivel azt 2010 áprilisáig lehet lehívni, tehát a visszafizetés a következő kormányt terhel. Hozzátette: a készenléti hitel éves terhe 7,26 milliárd forint.

A konferencián Vukovich Gabriella demográfus több oldalról közelítette meg a magyar gazdaság problémáit. Elmondta: a munkaerőpiacra fordított összeg az EU átlagában a bruttó hazai termék (GDP) 1,9 százalékát teszi ki, de Németországban 3, míg Magyarországon 0,6 százalék, ami azért különösen kevés, mivel a válság miatt nagy szükség lenne a pénzre a munkahelyek megtartásához. Elmondta azt is, hogy Magyarországon 100 emberből 39 dolgozik, míg Csehországban ennél tízzel több.
Csath Magdolna egyetemi tanár egyebek mellett arról beszélt, hogy az IMF szerződéssel járó terheket a munkavállalók viselik. A kedvezményeket kapott multinacionális cégek ebben a helyzetben szolidárisak lehetnének, és vállalhatnának a terhekből - hangoztatta.

A válság azzal az előnnyel járhat, hogy a neoliberális gazdaságot a szolidaritás elvét követő, ökoszociális piacgazdaság váltja fel. Kiss Károly egyetemi docens paradigmaváltásról beszélt annak kapcsán, hogy a fosszilis energiahordozókat a megújulók váltják fel. A jelenlegi pazarló gazdálkodás ugyanis a szakadékba vezet - mondta. Ehhez csatlakozott Hetesi Zsolt kutató, aki hangsúlyozta, hogy a megújuló energiát használó erőművek építése is munkahelyeket teremt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk