kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 16 éve

Mind a 22 távmunkahelyet hasznosítja a MarketX Örkényben

Az első franciaországi távmunkaház 1981-es megnyitása után 26 évvel, 2007. október 25-én Örkényben megnyílt Magyarország első távmunkaháza. Egy héttel a megnyitó után jelentkezett is az első komoly érdeklődő, aki a távmunkaház teljes kapacitását, azaz mind a 22 távmunkahelyet hasznosítani kívánja.

Az örkényi távmunkaház első hasznosítója a MarketX Bt, akik több mint 7 éve foglalkoznak gazdasági kiadványok telefonos értékesítésével. "A sajtóból értesültünk az örkényi távmunkaházról, amely azonnal felkeltette érdeklődésünket. A budapesti irodánkon kívül több távmunkást is foglalkoztatunk, ezért figyeltünk fel erre az új lehetőségre. A területi különbségek által elérhető alacsonyabb költségek, valamint a képzett munkaerő valós üzleti előnyt jelenthetnek számunkra, ezért vettük fel a kapcsolatot a Magyar Távmunka Szövetséggel, majd 2 hét alatt létre is jött a megállapodás Örkény várossal, a távmunkaház fenntartójával." - mondta Mihály Andrea, a MarketX Bt. ügyvezetője.

A távmunka a regionális különbségek kiaknázásával költségcsökkentést biztosít a munkáltatóknak, a térség számára pedig foglalkoztatást és a béreken keresztül gazdasági fellendülést hozhat. "A távmunkaház előkészítése során 80 főt képeztünk ki alapfokú számítógépes használatra, a megnyitót követően pedig az első komoly érdeklődő segítségével 22 fő számára teremtettünk munkalehetőséget. Örkény város mindig is nyitott volt minden olyan lehetőségre, amely a lakosok számára jobb életkörülményeket biztosít, ezért is kezdett bele a Magyar Távmunka Szövetség és Udvard város önkormányzatával ebbe az Interreg által támogatott projektbe, amely végül valóban sikerrel zárult. Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet, és a közeljövőben tovább tudjuk bővíteni a távmunkaház kapacitását, valamint további távmunkahelyeket hozhatunk létre városunkban, ahol képzett munkaerő áll rendelkezésre további munkaadók üzleti terveinek költséghatékony megvalósításához." - fejtette ki elképzeléseit Kovács István, Örkény város polgármestere.

"A távmunka valós gazdasági előnyöket rejt magában, amelyet a hazai vállalatok még csak most kezdenek felismerni. Ha ebben is a nyugati tendenciát követjük, akkor az elkövetkező években az EU átlaghoz való felzárkózással mintegy 500 ezer távmunkahely jöhet létre Magyarországon. Jelenleg a vállalatok elsősorban a magasan kvalifikált szakemberei (menedzserek, informatikusok, pénzügyi szakemberek, tanácsadók) számára biztosítanak távmunka lehetőséget, munkaerő megtartás, céghűség, valamint szélesebb munkaerőpiac és költségcsökkentés reményében. Természetesen a távmunka bevezetése a vállalat egészére kihat és sok kockázatot is magában rejt, ezért mindenképp javasolt a folyamat alapos megtervezése, kockázatok felmérése és kezelése." - nyilatkozta Forgács Tamás, a Magyar Távmunka Szövetség elnöke, a Deloitte Zrt. menedzsere.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk