Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Minden második kkv reálisnak tarja, hogy részesül az uniós forrásokból

Az uniós társfinanszírozású pályázati támogatások továbbra is fontos forrást jelentenek a vállalkozások számára, átlagosan minden második kis- és középvállalkozás (kkv) tartja reálisnak, hogy részesül ilyen típusú támogatásból - derül ki a K&H Bank által készített kkv bizalmi index kutatásból.

A kutatás eredményeit összefoglaló hétfői közlemény szerint azon kkv-k közül, amelyek reálisnak tartják, hogy részesüljenek ezekből a támogatásokból, leginkább a mezőgazdasági vállalkozások, valamint a nagyobb árbevételű cégek optimisták a támogatáshoz jutást illetően.

Konkrét pályázatot tekintve ugyanakkor az ipari, termelő cégek érzik magukat előnyben, hiszen mintegy 39 százalékuk jelezte, hogy az elmúlt időszakban hallott olyan pályázati kiírásról, amely komolyan érdekli a céget. Ez az arány a szolgáltató cégek esetében 33, a kereskedelmi cégek esetében 32, míg a mezőgazdasági cégek esetében csupán 25 százalék.

A közleményben emlékeztetnek, hogy elérhetők a kkv-k körében egyik legnagyobb népszerűségnek örvendő uniós támogatás, a telephely-fejlesztési pályázat kitöltő programjai, így benyújthatók a támogatási kérelmek. Egyúttal a benyújtási határidő is módosult szeptember 19-re, azonban a dél-alföldi, észak-alföldi és észak-magyarországi régió esetében továbbra is december 30. a végső benyújtási határidő. Az igényelhető támogatás összege 10-100 millió forint, kivétel ez alól az észak-magyarországi régió, ahol 10-150 millió forint lehet, a támogatási mérték viszont egységesen 20-60 százalék között van.

A K&H és a GfK 2004 óta készíti el a mikro-, kis- és középvállalkozások körében végzett kkv bizalmi index kutatást. A felmérés célja a magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaságok következő egy évre vonatkozó várakozásainak megismerése. A vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló tényezők alapján 10 részindexből számítják a teljes kkv bizalmi index értékét. Az adatvétel negyedévente, 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével történik. A legutóbbi adatfelvétel 2011. június 7-17. között történt.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk