Megjelent: 17 éve

Minimálbérek és női munka az EU-ban

Az Eurofund EU-szervezet jelentése szerint hatalmas különbségek vannak az európai országokban a garantált minimálbér összegében. Jelentős differenciák mutatkoznak az EU-tagállamok között a nők foglalkoztatásában és bérezésében, valamint a munkanélküliség arányában is.

A dublini szervezet adatai szerint a legalacsonyabb havi fizetés Bulgáriában 82 euró, míg a luxemburgi munkaadó legkevesebb 1503 eurót ad az alkalmazottjának.

Az Eurofond jelentése megállapítja, hogy a legtöbb tagállam adós annak a lisszaboni célnak a teljesítésével, amely előírja, hogy a nők foglalkoztatási aránya elérje a 60 százalékot. A kivétel Dánia és Svédország, ahol a nők 70 százaléka dolgozik.

Ami a foglalkoztatottságot illeti, abban a 2004 óta belépett tagállamok éppúgy elmaradnak a régiek mögött, mint a minimálbér szintjében. A legnagyobb munkanélküliség Lengyelországban tapasztalható (14 százalék), Szlovákia 13 százalékkal második helyen áll, míg az EU- átlag 9 százalék.

A szervezet negyedik alkalommal elkészített tanulmánya szerint még mindig nagyok a különbségek a férfiak és a nők fizetése között. Ugyanakkor az elmúlt 12 hónapban megnövekedett a részidőben és ideiglenesen foglalkoztatottak, valamint a határozott idejű szerződéssel alkalmazottak száma.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek