kapubanner for mobile
Megjelent: 14 éve

Minisztériumi leépítés: már szinte biztos

A Heti Válasz úgy tudja, biztos, hogy lesznek leépítések a csaknem 700 ezer főt foglalkoztató közszférában. Hírek szerint a költségvetési szervek teljes körére öt, a háttérintézményekre tíz százalékos létszámcsökkentést tervez a kormány.

Miután ezekben az intézményekben 250 ezer köztisztviselő és közalkalmazott dolgozik, a lefaragás 12-25 ezer embert érinthet. A közszolgák nagyobb része (közel 450 ezer) az önkormányzatoknál dolgozik: a kormány az ő esetükben a normatívák finomhangolásával képes nyomást gyakorolni a gazdálkodásukra.


Cafeteriakeret: 200 ezer forint az éves korlát



A közszférán nem először próbálnak spórolni: a Gyurcsány-kormány közel 15 ezer embert bocsátott el e területről. A mostani tervezési körirat állítólag azt is kiköti: nem lehet jutalmat tervezni, és a cafeteriakeret jövőre az idei fele-harmada, 200 ezer forint lehet személyenként. A költségeket is öt százalékkal kell csökkenteni, s ehhez ötleteket is ad a körirat: az irodaszer-beszerzést negyedével, a folyóirat-vásárlást 40 százalékkal kell visszanyesni.

A Heti Válasz úgy tudja, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumot érinti leginkább a megszorítás, ott is elsősorban a kulturális és az egészségügyi államtitkárság kerülne az idei évhez képest kedvezőtlen helyzetbe. A legnagyobb pénzmozgás - papíron - így az oktatás és a kultúra között várható. Az egészségügy területére 23 milliárd forint mínuszt tartalmaz terv az idei költségvetéshez képest.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk